Jó gazdi vs illegális tevékenység

Gondoltam “papírra vetem” az elmúlt hét történéseit, mármint azzal a célzattal, hogy vajon sikerült-e gondos gazdinak lennem a gatyarohasztó melegben, 35-36°C fokban.
Sétálni mindig jobb valakivel… szeretem én az egyedüllétet, de néha már túl magányosnak érzem magam, meg nyugodt szívvel kimondhatjuk: jobban érzem a motiváltságot arra, hogy felkeljek, ha valakivel meg van beszélve, hogy együtt elmegyünk sétálni. Vegyük sorra a napokat, mit, hogyan sikerült megvalósítanom.
Az iskola utolsó hetében pedzegettem Orsinak, hogy mit szólna néhány reggeli sétához, “naná” volt a válasz. Aminek következtében minden reggel együtt sétáltattuk meg kutyáinkat.

Szokásos behalok fejkép

Hétfő: Abban a szerencsében volt részünk, hogy kint alhattunk a tón Dáviddal, Jamievel anyumék nyaralójában. Elmentek nyargalászni, így miénk volt a nyaraló egy hétig. Ilyenkor naná, hogy az ember kihasználja, hogy egy tó közelében van!!!! Reggel 6:15kor lementünk a partra, ahol Jamie kiélvezte magát. Volt itt labdázás, pancsolás, egy kis engedelmes munka. Mikor gyakoroljon az ember a kutyájával, ha nem a korai órákban?! 🙂

Tadááám!!! 

Aztán olyan 6:45 körül találkoztunk Orisékkal a házuk előtt, majd belevetettük magunkat a közeli erdőbe. Nagyon jót sétáltunk, bár Jamien azért látszott, hogy túl van már egy 30 perces pancsoláson. Fotózgattunk, témázgattunk Orsival, tudjátok jó kutyásokhoz híven természetesen a kutyás életről. 🙂 Orsiéktól nem messze a Kiss Ernő utca mögötti rész teljesen máshogy néz ki, mint Tesómék környékén, tömött erdő az út mindkét oldalán. 

Baywatch Jamie 🙂

Fú azért néhányszor kirázott a hideg, mikor belegondoltam, hogy most akkor hány kullancs áll lesben a kutyáinkra várva. 7:45-kor értünk haza, több se kellett gyorsan haza, fürdés és már indulás is a melóba. Már 26 fok volt a hőmérséklet. :/ 

Este Dáviddal és Jamievel kisétáltunk a tóra, hogy együnk valami “tavi” kaját 🙂 Még mindig elviselhetetlen volt a hőség, ezért míg a vacsinkra vártunk ebzetünkkel leszaladtunk a tóhoz. Fabedobálással megvolt a kis testmozgása az úrfinak 🙂

Kedd: Mivel előző nap nagyon be volt lassulva Jamie az erdőzés alatt, így kedden kihagytuk a tópartozást, így én is egy kicsivel tovább alhattam, ismét 7:45-kor találkoztunk Orsiékkal, és ismét az erdőket vettük célba. 

ahhh…

Tegnap láttam a kutyákon, hogy iszonyat lógatják a nyelvüket, így elvittem a kulacsomat. Most mit mondjak fél liter víz simán elfogyott. Korábban, mikor a mi házunk mögött sétáltattam a kutyáimat tizenévesen, akkor nem is gondoltam vízre, mármint hogy vigyek a kutyáknak. 

Locs-pocs akció

Vajon mennyi az az idő, amit még kibírnak egy séta alkalmával?! Persze most extrém körülmények uralkodtak, 27 fok, azért az ember fia-lánya nem sétáltat normál esetben ilyen időben, ugye??? :/ De a héten nem volt mit tenni, ilyen időnk volt, a kutyáknak kellett a mozgás, szóval menni kellett. A víz hipp-hopp elfogyott, és akkor mondtam Orsinak, hogy engem nem érdekel, de innentől kezdve csak a tóra megyünk ki úsztatni, mert ez nagyon meleg időjárás a négylábúinknak még az árnyékot adó erdőben is.

Erdész Ingrid 🙂

Belinkelem Orsi blogjának erre a napra vonatkozó bejegyzését, hát én iszonyat jót nevettem rajta 🙂 🙂 Megpróbáltuk a folyton piperkőcösködő Jamiet emberként elképzelni, az eredmény óriási nevetést váltott ki. Erdőben, mezőben megtalálhatóak a bogáncsok, ezt valahogy a kutyám nem tudja elviselni, láttam olyan kutyát, akinek a teste tele lett egy séta alkalmával ilyen tapadós gömbökkel, de nem zavartatta magát különösebben. Lehet a kutyám tényleg érzi a Show vonalat magában és mindig szépnek akarja magát láttatni. 🙂 Már a lábán sem bírja elviselni, ha bogáncsok díszelegnek rajta. 

Csak úgy standard kép

De azt, hogy a szőre végébe bele van gabalyodva a gazság, hogy érzékeli, nem tudom. Mert nem szúrhatja a testét, szimplán húzhatja a súlya a szőrét…. :/ Az emberi Jamiet olvassátok el Orsi blogjában, nem lövöm le a poént. 🙂

Metroooo!!! 🙂
Este ismét kajcsi a parton Dáviddal, de ami a nagy szám volt számomra, hogy a kutyám először úszott a tóban!!! Eddig csak azokért a tárgyakért ment be a vízbe, amik kb még lábleérési lehetőséget jelentettek, de ma először láttam, hogy úgy mozog a kutyám, mint egy valódi úszó kutya!!!! 🙂 Itt van egy vidi róla!! 🙂 


Cápa lesben…

Szerda: Kelés: 6:00, Orsiék felvétele 6:30, együtt elmentünk Szabó Rékához, ahol is 3 golden retriever tengeti napjait, gyönyörűek, okosak. Damont, a fiatal kanját elhoztuk magunkkal, mert egy bíró segítséget nyújtott azzal a megjegyzésével, hogy többet úsztassák a jobb mozgás végett. 3 kutyával vettük birtokba a partot. 

Nád cincálás

Az ebzetek nagyon jól érezték magukat, láttuk mindketten rajtuk, hogy ebben a meleg időben erre van szükség, persze jó szabadon az erdőben, de a kutyáink ki sem mozdultak a vízből, állandó alvázhűtésre volt szükségük. Orsi hozott dummyt, nagyon jól eljátszottak vele, azért volt néhány számomra érdekes pillanat.

Juhász hopp, vadászok kopp! 🙂

Általában Jamie ért be hamarabb a bedobott dummyért, a két goldi csak utána következett, ilyenkor vagy mindketten megrohamozták, hogy kivegyék a szájából, de néhány ehhez hasonló incidens után, már csak Damon ment Jamiehez, akitől nem épp lovagiasan vette el a hőn áhított dummyt, konkrétan elmorogta tőle. Jamie meg odaadta neki, ezt mi egy ideig tűrtük Orsival, de aztán közbeléptünk. Nem kapta meg többé a dummyt…

Damon & Ingrid

Ahhoz képest, hogy első alkalma volt a kissrácnak, hogy az apport készségét dummyval vízben is leteszteljük, nagyon komolyan nyomta. Ment érte, hozta, az “Ereszt” parancsot is kezdi megismerni, nagyon jó képességű kutyának tartom, tele golden jellemzővel. Ámultam-bámultam, ahogy Orsi két goldival bent úszkált a tóban, jaj soha nem volt még ilyenben részem, Bonnym nem igazán szeretett úszni, ma már máshogy állnék ehhez az úszás témához vele is…

Sajnos a ma esti pancsolás kimaradt, mert Dávidnak éjszakáig kellett dolgoznia, de nem maradt Jamie mozgás nélkül, volt egy kis frizbi, meg egy két trükk tanulása. Hogy milyen trükk, az maradjon meglepi!!!! Majd készítek videót róla!! 🙂

Kedvenc képem!!!
Ilyen messzire úsztak be

Csütörtök: Kelés: 5:40, Orsiék felvétele: 6:15, hamarabb mentünk ki, mert olyan 7:00 körül elkezdődik a mozgolódás a parton. Megérkeznek az első emberek, köztük Orsi anyukája, Kati is, aki 4km binyózás után még úszik egyet, majd ugyanez a táv vissza biciklivel. Elismerésem!! Továbbá a tavi személyzet is mocorogni kezd ilyen tájban, locsolgatják a part füvét, megkezdik a kukák ürítését. Nem szeretné egyikünk sem, hogy kutyáink miatt kössenek belénk, ezért igyekszünk minél hamarabb kiérkezni és mulatni az időt a négylábúakkal. Ismét 3 kutyával mentünk a partra. 

Orsi, Ingrid, Damon

Dobálgattunk egy-két botot, kutyákok szinte az egész időt a vízben, partján töltötték. Damon viselkedése, morgás kíséretében eltulajdonított játék, egyre kevesebbszer fordult elő, és ami még jobb, hogy egy-egy rászólás elég is volt neki, hogy rögzüljön benne az új szabály. Ingrid kissé hátrányba szorult a fickókkal szemben, így volt hogy csak őt engedtük a dummyért, fontos, hogy a kutyának legyen sikerélménye. Melyik kutya menne örömmel a bedobott dologért, ha mindig másik kutya kaparintja meg előle?! Orsi másodszor csobbant a két goldival, nekem több sem kellett, kutyám hisztije mellett kattogtattam, aminek egész jó képek lettek az eredményei. 

A cápa lesben áll

Péntek: Kelés: 5:40, Orsiék felvétele: 6:00 Most én is húztam fürdőrucit, mert ki szerettem volna próbálni milyen is Jamievel a kicsit mélyebb vízben lenni. HAHA, és rájöttem az úrfi gyorsaságának rejtélyére!!! Addig nagyon gyors, amíg a hátsó lába leér a homokba, mert addig annak segítségével úsztatja magát, persze mellső lábaival úszó mozdulatokat végez. Én is hasonlót adtam elő régen úszás oktatás alatt, mellúszás csak karral imitálva, lábammal meg sétálva a medencében. 

Repülő Jamie

Én is lebuktam… most Jamie is, beljebb vittem olyan helyre, ahol már tutira nem ér le a lába, és jelentem a kutyám tud úszni, elég jól. Hátrányban a farkatlansága miatt van csak. Nem tud olyan könnyedén irányt változtatni, mint pl. a retriever, de hát ők az úszásra, vízre lettek kitenyésztve! 

Most akkor fürcsi vagy szárítkozás?

Sebaj, Eszti (Jamie tenyésztője) legközelebb sem kérnék farokkal rendelkező kutyust, ha lehet… Úszásban hátrányt jelent farkatlansága, de sok olyan betegség nem fenyegeti ezáltal, mint azokat az ausztrál juhászokat, akiknek meghagyják a farkukat. A standard szerint az aussie-k farok nélküliek… 

Viszolygás egy “alvó” haltól

Visszatérve kis kitérőm után, óriási élmény volt a közös vizes akciónk, mély nyomott hagyott bennem egy-két Jamie karomnyom formájában!! 🙂 sebaj, legközelebb majd jobban sikerül. 🙂 ahelyett, hogy bentebb mentem volna a tóban, mi a part menti párhuzamosságot részesítettük előnyben, így olyan mélységben voltunk ahol Jamienek volt, hogy úsznia kellett, de volt hogy álúszott 🙂 

Labdakirályfi 🙂

Szombat: ma nem volt időm elvinni Jamiet értelmesebb sétára, a ház környékére korlátozódott a mozgásterünk. Volt pacsálás a lavórban, volt frizbizés a mellettünk lévő fél telken, mert a drága önkormányzat levágta a majd egy méteres gazt. (sajnos arra már nem volt kapacitás, hogy a levágott óriásméretűre nőtt gazságot egy kupacba is rakja, ez lesz majd az én feladatom :/, úgy ahogy múlt alkalommal). Sajnos a túlzott program (szombat esküvő, lakodalom, vasárnap esti babaparty) megnehezítette a normális kerékvágásban történő hétvégi kutyázós programot…

Első csobbanások egyike

Vasárnap: kelés: 7:00 (lefekvés: 3:30) és indulás Szegedre. Nem kell mondanom, hogy a kutyám tudta, hova megyünk… Jutifalattartó, kocsikulcs, vasárnap…csak a kutyasuli lehet!! 🙂 Be is volt indulva a maga nyugodt módján. Érdekes nála, hogy míg Bonny goldenem szabályosan be tudott pörögni a sétára, mikor meglátta a kezemben a pórázt, nyakörvet. Jamieről ez nem mondható el, pedig elvileg pörgősebb kutyának vélem, de valahogy nem láttam még igazán behülyülni valamiért. Mindegy, 8:40-re már a sulin voltunk, 26 fok várt bennünket és égető napsütés. 

Ezt csak mert szép!

Úgy látszik ettől a kettő kombinációjától már nem szabadulunk… Épp, hogy megérkeztünk már mentünk is fel a pályára, mert Kitti kutyájának, Gironak a terápiájához kellettünk. Nem volt különösebb feladat, mint fent lenni a pályán. Aztán kölyök klub kezdése előtt 5 perccel összeszedtem minden gondolatomat. Egy csoportot alkottunk, nem szedtük szét a kutyákat. Eddig azt hiszem 3-szor volt szükség arra, hogy 2 db csoportot alkossunk egy nagy helyett. Elég nagy kor és méretbeli különbségek vannak már a kölykök között. Érkeznek még kis csöppségek, esetleg kis félénkséggel megspékelve ezt, és ott vannak a régebb óta ovizó kölykeink. Én nagyon jól éreztem magam, egyedül voltam, Móni nem volt. Kitti segített a kölykök helyretételében, kimondott nehézség nem akadt. Jamie megint nagyot alakított a szememben, van egy kölyök, Dante, akivel volt már korábban is hasonló szitu, miszerint Dante egyszerűen nem hagyta békében Jamiet, nem vette kutyám jeleit. Egy bizonyos idő után én ezt mindig megszakítottam, most Gabi megkért, hogy hagyjam rá, hadd intézze ebzetem. Azért Dantét sem hagytuk benne a rossz érzésben, sikeresen kivettük a sztoriból 🙂 Volt még egy érdekes szitu, ami ismét Jamiehez kacsolódott. Döme, német juhász kölyök, olyanféle ugatást produkált, mint amikor félnek a kutyák, ínyüket kimutatva csattogott a kutyám fejénél. Jamie lassú mozdulatokkal, egy két morgással, de ami a legszebb volt számomra, szemmel veréssel tudatta Dömével, hogy ki itt a főnök. Imádom a kutyák közötti kommunikációt!!!! Mennyi mindent kell még tanulnom…

Egy hónapnyi várakozás után szomszédtól
megkaptuk a kertjébe áthajított csontot!! 🙂

Amit még nagyon fontosnak vélek megosztani Veletek, hogy nagyon sok embertől, akár szóban, írásban a blogjában hallottam-olvastam vissza a Kutya meleg bejegyzésemből részleteket, információkat. Ez iszonyat jól esett!!! Remélem még sok hasznos tanáccsal szolgálok Nektek!! 

De hogy jön ehhez a címhez a hetem beszámolója?! Úgy gondolom, hogy a lehető legtöbbet megtettem annak érdekében, hogy Jamie valamilyen szinten lefáradjon. Sajnos ilyen szintű  melegben nem tudja az ember logikusabb helyre elvinni kedvencét, mint tóhoz, vízhez. Ezzel konkrétan az 5 munkanapból 4-ben szabálysértést követtem el, mert a “kutyát behozni tilos” tábla ellenére bevittem a tó területére Jamiet. De egyszerűen máshogy ezt megoldani nem lehet. Így lettem szabálysértő gondos gazdi, kielégítve kutyám séta szükségletét, de ezzel nem éppen jó példát mutatok kisvárosom lakóinak. Szóval itt is kérek elnézést Tőletek, és természetesen a legnagyobb precizitással figyeljük Orsival kutyáink tóparton tett lépéseit, nehogy valami hátramaradjon belőlük. 


Kint a tón, árnyékJamie és árnyékIvett 🙂

A képek között megtalálhatók Nagy Orsi képei is, remek képaláírás segít eldönteni melyik melyikünké. Ezúton is köszi a képeket Orsi!! 🙂 :* Holnap találkozunk ismét egy remek séta végett! 
Drága Gazdik, Benneteket is arra buzdítok, hogy minél korábban próbáljátok elvinni kedvenceiteket megmozgatni. Így tényleg nyugodtabb az ember lelke, mert tudja, hogy ma is megtette, amit meg kellett. 🙂


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!