Ösztönkezelési szeminárium 1. rész – Kulissza titkok

Mielőtt a magáról a szemináriumról szót ejtenék, betűket vetnék az elektronikus papírra, kicsit mesélnék az előzményekről. A sulinknak lehetősége nyílt megszervezni ezt az ösztönkezelési szemináriumot, mert a Népszigeti Kutyasuli minden vidéken működő iskolának lehetőséget adott erre. Így próbálva még szélesebb hallgató és nézőközönséghez eljutni, akik sajnos nem tehetik meg, hogy Budapestre elautózzanak. Természetesen meghatározták a limitet, ami alatt nem lehet megrendezni az előadást. Érthető, hisz azért mégis Pestről kell leutazniuk Gáboréknak. 

Továbbá az iskolánknak kellett keresni, megnézni, továbbküldeni központi elbírálásra problémákkal küzdő kutyákat, vagy gazdákat. A központi elbíráláskor a Terápiás csoport vezetői vették górcső alá a megtekintésre érdemesebb eseteket, tehát ez egy igencsak átgondolt folyamat volt. Hisz Korom Gábor mondanivalójának alátámasztásaként a Tükör módszer Terápiás csoportjának oktatói és kutyái problémás eseteket kezelnek, problémák gyökerét új megvilágításba hozzák előttünk, nézők előtt. Hogy is jön ide a terápiázás? A kutya ösztöneire hatnak ennek folyamán, jól kivehetővé válik, hogy működik egy falka, a külön terápiázásra tanított kutyák segítségével ez mind emberek, mind kutyák részéről kontroll alatt van, a jól kidolgozott kontroll képes látványos hatással lenni egy rosszul kommunikáló, agresszív, félős kutya viselkedésére.

Nagyon sok segítséget kapott az iskolánk, hisz előre és igen jól kidolgozott plakát terv érkezett hozzánk minden információval ellátva, melyet a lassan mindenki által használt facebookon sokszor megosztott szinte Mindenki, aki kicsit is reklámozni szerette volna ezt a nagyszerű és nem mindennapi eseményt. Szegeden és környékén szórólapokat és plakátokat is kihelyeztek. Továbbá többek között a Délmagyarban is említésre került a szeminárium. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy tekintélyes létszámra tegyünk szert. Meg is hozta gyümölcsét a folyamatos hirdetés, közel 50 fő jött el. Ez a létszám bőven meghaladta az eddigi kihelyezett ösztönkezelési szemináriumok nézőszámát (legalábbis ezt az információt kaptam, nekem tetszetős eredmény 🙂 ). 

Képek a facebookról

Tervben volt, hogy a sulink átköltözik a városban élők számára sokkal elérhetőbb helyre. A korábbi terület nagyon periférián kívül esett, sokan azért nem tudtak részt venni foglalkozásainkon, tanfolyamainkon, mert csak autóval, illetve abszolút nem barátságos távolsági busszal lehetett minket megközelíteni. Csak, hogy pontosítsunk pl a buszmegállóból még az ember fia, lánya kénytelen volt megtenni egy kevés métert a poros úton a sulinkhoz. Persze a hely számos előnnyel rendelkezett, mint például, hogy elmehettünk sétálni, nyomkövetést is megoldhattuk az iskolától nem messze a szántásban, pusztában. Még tavasszal (azt hiszem) tartottunk egy meetinget, ahogy ezt már szokás mondani, ahol összeszedtük, hogyan is nézne ki a mi álomsulink. Majd mindenben egyetértettünk, és már csak az alkalmas területet kellett megtalálni, így jött a Béketelep ötlete. Amikor már minden rendeződött,  már “csak” egy sulit kellett felhúznunk, azaz a kerítést 🙂 Sajnos a munkálatokban nem vehettem részt, mert nem voltam itthon, de annál jobban szurkoltam, hogy a szeminárium időpontjára kész legyen a kerítés. Mert az egy percig sem volt kétséges, hogy az új helyen szeretnénk megtartani a szemináriumot. (A kerítés elkészült, persze van még mit alakítani, de a nagyján már túl vagyunk.) Pár beszédes kép jól mutatja, hogy még a tűző napon és trópusi melegben, kemény munka közben is tudtak örülni, hisz az új, álom sulink alapjait helyezték el. 🙂 Köszönet érte!! 🙂

Saját magam is igyekeztem minél nagyobb szerepet vállalni a szeminárium terjesztésében, megosztásokkal, figyelemfelhívással próbáltam a segítségre szoruló gazdikra hatással lenni. 

Orsi és Ingrid Egyik kedvenc képem Róluk, fotó a facebookról

Orsival (Ingrid gazdi) is sokat beszélgettünk erről (is), aztán meggyőztem, hogy jöjjön el meghallgatni Gábort. Jaj olyan fiatal még, és tanulni akar, meg szeretné érteni, hogy mi miért és hogyan van a kutyával. Imádja a kutyákat, mintha saját magamat látnám, csak több lehetőséggel, mint ami nekem anno megadatott. Természetesen igyekszem segíteni őt ebben, na nem úgy, hogy állandóan osztom az igét, mert pl a szemináriumon is rá kellett jönnöm, hogy a tudásom egyenlő a 0,5-tel, azért nem a nullával. Nem azért, mert idióta, kettyós lennék, hanem mert ennyire nehéz egy olyan embernek, aki már rég elhagyta ősanyás énjét, visszatérni a gyökerekhez. Hiába nézek, ha nem látok, ugye?! 🙂 Ez sokunkkal így van, fejlődök én, de lassan. Kutyák kommunikációját csak akkor értheted meg, ha mindig többet és többet figyeled őket. A falkát kell látni egészben, hierarchia rendszerében, és utána a kutyát, vagy nem így van? :O Nehéz, ezt leírni… a falkában betöltött szerepeket egy-egy kutya viselkedése által is meg lehet érteni. Csak tudni kell, mik azok a jelek, amik ezt mutatják. A testbeszéd! A mozgás! A hangjelzések! Összetett lény a kutya, összetett a vizsgálata is.   

Anita, Anyukája és Mex a Tappancs napon, fotó a facebookról

Illetve Frittmann Anita is segítséget kért tőlem korábban, kint a tón Solin találkoztunk, ahol ámuldozott, hogyan vagyok/unk képesek póráz nélkül sétálni, úgy, hogy a közelünkben is maradnak az ebek. Aztán eljött Édesanyjával és Mexszel a Tappancs napi bemutatónkra, ahol megerősítést nyert, hogy teljesen más módszerrel dolgozunk, mint ahova ők járnak/tak. Tetszett neki a fesztelenség, könnyedség, amivel magunk mellett tudtuk tartani kutyáinkat a bemutató alatt, holott megannyi elterelő inger volt körülöttünk. (De ez egy másik bejegyzés akar majd lenni) Ott említettem neki az ösztönkezelési szemináriumot, hogy akár a Mexszel való problémáját is megemlítheti, hátha őt is beválogatják. Megtette, írt, beválogatták, döntött, és végül nem hozta el Mexet a nagy meleg miatt.
Mérhetetlenül BOLDOG voltam, hogy végre nem csak én vagyok ennyire kutyabolond, aki képes 160 km-eket utazgatni, hogy a megfelelő légkörben, körülmények között kutyázhasson. Tudjátok mi volt a legdurvább, még mindig látom magam előtt a képet. 🙂 Megérkezünk a sulira, 9:30-ra, kiszáll a két csajszi és hangosan ámuldoznak, hogy jaj, de jó, ennyi kutya és szabadon, nem bántva egymást. Az ember, mint ahogy én is képes megszokni ezt a látványt, mármint, hogy itt, nálunk, a Szegedi Kutya Klubban ez igencsak gyakran előfordul. 🙂 Remélem hamarosan mindekettejük segítségére lesz ez a számomra igen sokat jelentő kutya iskola.