Szilvásvárad CACIB és Angol és Ausztrál Pásztorkutya Klub kiállítás 2014.04.19-20. # 2.nap

Gyorsan aludtunk sokat, legalábbis én, aki már hajnalban fent kukorékolt, de megmozdulni nem mertem, mert akkor a recsegős rózsaszín csoda elárulná kilétem, azaz hogy ébren vagyok. Így sokáig, csak Jammot simogattam, aki az ágy mellett feküdt, majd bögyörészni kezdtem a telefonomat is, de az már nagyon merülőben volt, töltőm a kocsiban, szóval azon agyaltam, hogy miért nem hoztam magammal a könyvemet!!! Legtöbbször csak elviszem magammal de nem jut idő az olvasására, mert összehangolódva fekszünk, kelünk, mókolunk az útitársammal. DE most, hogy nem vittem magammal, szenvedtem…
1,15 óra szenvedés után kikeltem az ágyból 6:45 körül. Kiosontam, már amennyire itt lehet beszélni osonásról :), wcre, és mikor megérkeztem Orsi már ébren volt. Elmesélte, hogy ahogy kiléptem Jamie önállósította magát és úgy mint aki önálló akarattal rendelkező lény a személyem jelenléte nélkül, felugrott az ágyra és ébresztőt nyomott. 🙂 (mire visszaértem már minden rendben volt, mindenki a helyén, azaz Jamm a földön)
Aztán a beszélgetés odavonzotta Noah-t is, aki nem volt szégyenlős felkéredzkedni az ágyba, konkrétan kis nyunnyogás után már fent is volt 🙂 😛





Így fetrengtünk mi, Noah bacogatta Orsit, nyalogatás, mancsolás formájában, én meg szimplán jót nevettem rajtuk, nem, engem nem közelített meg ilyen célzattal, tudta rossz lóra tett volna 😛
Aztán Noah úgy gondolta felsunnyog Krisztiék ágyára is, mert azon a részen túl nagy volt a csönd, fel kell őket ébreszteni. Erre Jamie került fentebb, közelebb hozzánk.
Felkúszott, majd elalszik, de fent van 🙂
Imádom, tudna ő kanapékutya lenni, de nem lesz 🙂
Orsi visszamormolódott álombéli kiállítására, én meg elővettem a fényképező gépet és megnézegettem, kiről milyen fotók készültek. Fontos volt, mert akiről nem sikerült beállítós képet készítenem, arról vasárnap szerettem volna, és volt aki futás közben mutatta előnytelen oldalát. Katalógussal összehasonlítottam, és ismerkedtem a kutyákkal, neveikkel, ki miből van, stb.
A reggel poénja volt, amikor bementem a konyhába és Kriszti kérésére megsasoltam a gáztűzhelyet, hogy forraljak vizet, ahham a tűzhely megvolt, csak épp forralni nem lehetett vele. 😛 Mivel nem volt hozzá palack, annak csak a hűlt helye volt. 🙂 Ez úgy elég vicces volt, főleg miután Kriszti leellenőrizte maga is… 🙂 Simán lehetett volna tojásdobálás!! 
Bepakoltunk mindent az autóba, Noah cuccát is mi vittük, így Krisztiéknek könnyebb volt a gyalogút, bár nekünk nem a kipakolás, mert hiába érkeztünk meg hamarabb az autók nem fogytak el, megelőlegezem azt, hogy volt olyan, ami ott is maradt estére.
Máshol volt a ringünk, sajnos el voltunk dugva hátra a francba az előző napihoz képest. Természetesen nem távozhatunk egy közös programról sem úgy, hogy Jamievel ne legyen közös képünk, így megkértem Kittyt, akinek itt is köszi, hogy lőjjön rólunk egy mosolygósas közöst. 🙂
Komoly fej, majd megvakulok!!!!

Mára két kiállítás is volt, egy CACIB és egy AAPKK Klubkiállítás, volt mit fotóznom. 🙂 CACIB-on igyekeztem azokra a kutyákra koncentrálni, akikről nem sikerült meglőnöm mindkét kívánt képváltozatot (tudjátok beállítós és mozgós)

Új ismerősökkel gazdagodtunk, találkoztam végre Móniékkal, akik Amyt (Blue Paprika Legend Apple Pie) vezették fel. Nagyon szuper groomingolt kutyát ismertem meg, akiről még áradozni fogok későbbiek során!!! (Komolyan!!! El vagyok ájulva a csajtól, szerintem Móniéknak már elegük volt belőlem, annyit hajtogattam, hogy ellopom Tőlük a kutyát… nem vesznek komolyan, aztán majd csak viszem 😛 🙂 ) Kedves, bájos aussie lányt ismertem meg benne, aki bármikor osztaná az Amy puszikat öleléssel karöltve. Móniék becsatlakoztak hozzánk, ami nagyon jó volt, bővült a Tanmark’s-os társaság. 

Aztán, kis idő elteltével megláttam Bozi Timiéket is, Amy tenyésztőjét, akik két kutyát hoztak vasárnapra. Gyorsan lecsekkoltam a kutyákat és Timiékkel is váltottunk pár szót sütkérezve a napsütésben. Lassan, de biztosan kezdődött a CACIB bírálat, melynek ismét a legnépesebb táborát nyújtották a fiatal osztályos szukák. 
Bozi Timi chilei import kanjáról, Jackről is készült pár kép, akit Timi Kedvese vezetett fel.

Bleuroyal Hit The Jackpot “Jack”
Jack mozgásban

A kanoknál változás történt felvezetésben Ninausz Nóri, aki mellett Brandy fékezhetetlen volt szombaton, Hangának adta át a gyeplőt, akarom mondani a felvezetőt. Meg kell, hogy mondjam sokkal jobban működött vele a kutya, bár még mindig száguldozott a ringben, Hangának jó kis gyakorlat lehetett ez a felvezetés 🙂

Silver Dream Aussie’s Eminent – Papp Hanga felvezetésében


Az aussie bírálat gyorsan lezajlott, így mehettem egy kört mielőtt újra fényképezőmmel lecövekelhettem a 3. ringnél, ahol a fényképezendő kutyáim futottak majd a klubon. Találkoztam többek között Adrival, aki Edwardot, a collieját nevezte be a CACIB-ra, valamint Klausz Barbival, Kresivel, akik a kikapcsolódás mellett szurkolni jöttek a berni pásztoros ringhez. Jó volt ismét talizni Vitoval, aki egyből megismert, úgy mint Edward. Ez olyan jól tud esni az emberi léleknek!! 🙂

Jaj, ne felejtsem ki, taliztam végre élőben is 🙂 Kis Anettal, akit ismét a facebook elbűvölő világában ismerhettem meg. Családdal jöttek Szilvásra kikapcsolódni és kiállítást megsasolni. Együtt fényképeztünk, beszélgettünk kicsit a kutyákról, meg hogy milyen cudar időjárást sikerült kifogniuk, mikor a Fátyol vízesést nézték meg. 

Jamie is figyelte a bírálatokat, sajnos a sok program miatt kevésbé jutott rá időm, de kellőképp meg volt szeretgetve a Pöttyedék is

Esztiék is megérkeztek, és a Családdal Lulu is jött, a fekete tri aussielány. Rövid tanakodás után Eszti úgy döntött, hogy Orsi kezébe adja Lulu sorsát, azaz a felvezetés lehetőségét. Sajnos a csúszás miatt a Klubkiállítás is később kezdődött, valamint a CACIB BIS bírálata közbe is szólt a Bíróúr klubos munkájába, így rövid időre el kellett mennie. 
No, de térjünk vissza a klubkiállításhoz, ahogy említettem én voltam a hivatalos fotós a 3. avagy a mindenes ringnél. Így képeket kellett készítenem az ausztrál juhászokon kívül a bearded collie, kelpie, cattle dog, pembroke valamint a cardigan welsh corgiról. 
Muzslai Ildi azzal a kéréssel fordult minden fotóshoz, hogy az osztálygyőztesekről, klubgyőztesekről készüljenek fotók a Bíró Úrral, ki lettek rakva a szponzor által fémjelezett helyezéstáblák, ezekre is figyelni kellett, hogy jól látszódjanak a fotókon. Igyekeztem mindennek eleget tenni, Bíró Urak mind külföldiek voltak, így nem lehetett csak úgy egyszerűen arrébb tessékelni őket, plusz sajnos a helyezettek sem mindig maradtak a helyükön, épp kirohantak a ringből, vagy meg sem jelentek, mert már egy másik kutyájukat hozták a következő osztályba. Megesett az is, hogy kedvesen szóltam igazítsa meg a kutyát, mert a képen nem mutat jól, ha nincs jól beállítva. Kaptam egy legyintést, oszt csá. A helyezés táblák végig ki voltak pakolva, sajnos nem mindenki tudta, hogy kinek kell ottmaradni fotózkodni, így elsősorban az osztálygyőztesek maradtak csak ott. 
Irigykedve nézegettem a borderes ringet, ahol a ringtitkárok vagy épp más segítség, hozta vitte a táblákat, annak megfelelően hány helyezett lett. Valamint az sem elhanyagolható tényező, hogy a borderekkel szeretnek szépen állni a gazdáik. 😛
De elég a nyavalygásból, időközben megkaptam, hogy a képek nem is lettek olyan gázok, mint ahogy én gondolom. De nem ringatom magam illúziókba, nem vagyok elégedett, én így nagyon nem szeretek fotózni, hogy a téma nem akarja a fotózást…
Teljesség igénye nélkül felraknék pár fotót a fajtákról, aztán következzen az aussie bírálat. Először jöjjenek a bearded colliek:

CHAMPION KAN – Ex.1.CAC, ClubW. 
BLACK COOPER FIRST CLASS SPKP 
FIATAL KAN
Ex.1.J.ClubW. 
SILESIAN DIAMONDS MORIS PRIME 
Ex.1.CAC, ClubW. 
BLACK COOPER DAMASCUS 

Aztán jöttek a kelpiek, itt nem volt nagy kavarodás, hisz két induló volt. Milyen érdekes nekem egyik kutya sem extrán kelpies, bár nem értek hozzájuk, nekem mindig az ausztrál filmekben szerepet kapó kelpiek jutnak eszembe, ha megemlítik a fajtát…na ők nem hasonlítanak hozzájuk. Mindezt abszolút hozzá nem értőként mondom…

CHAMPION KAN 
CAC, ClubW, BOB 
ROYAL COCTAIL JUMPER BLACK 
CAC, ClubW. 
GDEFTY BLUE MOUNT MCKINKEY 
Aki irtó cukker volt a kézben!! <3 
Hobby osztály indulója, egy csupaszív aussie 🙂
Ha már láttatok cukker corgit, akkor jöjjenek a nagyok. Középen a BOB, azaz a fajtagyőztes.
Ex.1.CAC, ClubW.,BOB 
ANDVOL FREGAT MOEI MECHTY W.corgi 
CD-k is képviseltették magukat két egyeddel. 🙂

Miután végigpörgettem a többi fajtát elérkeztünk a lényeghez… az aussiekhoz!!! Juhúúú, kicsit meggyötörten és idegesen voltam a fajtabírálat előtt a fentebb leírt okok miatt. A társaság nagyon jó volt, a nagy pavilon, vagy micsoda alatt álltunk mindannyian. Sokan voltunk, ami párosult a jó hangulattal.
Először jöjjenek a kanok szépen sorjában. Sajnos nem volt túl sok nevezés, megnéztem volna egy népes aussie bírálatot, volt olyan osztály, nem is egy, ahol egyedül, konkurencia nélkül indult a kutya. 
Favoritjaim ismét megvoltak, számomra igazán tetszetőset szukák között találtam, nem is egyet. Kanokat már visszanyugodott lelkivilágban éltem túl, és szuper volt végigbeszélni, hogy mit is látok. Esztivel van már egy kialakult szokásunk, hogy általában végigelemezem az adott kutyát, aztán átbeszéljük mit láttam vagy épp nem láttam jól, vagy hol volt hiányosság. Az indafotós képtárból másoltam a feliratokat, szóval bocsánat az angolért, már nagyon nem volt kedvem szerkesztgetni a már meglévő feliratokat.

Thornapple Star Fireball Whisky – junior club winner male
Thornapple Dream For Austria – CAC
Silver Dream Aussie’s Eminent – open male CAC
Silver Dream Aussie’s Ultimate Chance – champion male CAC
Silver Dream Aussie’s Eminent – Club Winner
Silver Dream Aussie’s Aristocrat Veteran Club Winner
A kanok után következtek a szukák.
Silver Dream Aussie’s Mary Poppins Best Female Minor Puppy
Eljött az az osztály, amit nagyon vártam. Népes aussie sereg, végre egy osztály, ami tele van!! Bár a tele szó szubjektív, máshol lehet még ez is kevésnek tűnik. Két érdekeltségünk itt a sorban első és utolsó blue merle szuka, Blue és Amy. Mindkettőjüket a Gazdája (Bluet a tenyésztője és egyben gazdája) vezette fel. A számomra a legjobban handlingelt/ felvezetett kutya, mely főként állásban mutatkozott meg, Amy volt. Egy kicsit Jamie és az én kezdeti lépésink jutottak eszembe, Jamm hasonlóan állt, mint a cövek minden esetben, nem mutatott semmi idegenkedést attól, hogy tapogatja a bíró. Amyről NEM készült rosszul beállított kép, kb 10 kép készült róla, és minden esetben ugyanúgy, gyönyörűen állt!!! Remek munkát végzett vele Móni, és ha jól tudom Eszti is besegített!!!
Fiatal osztály bírálata

A két gyönyörűség Amy és Blue 🙂

Határvölgyi Ezüstcsillag Arctic Dream
Blue Paprika Legend Apple Pie
A román tenyésztésű szuka lett végül a fiatal klub győztes, aki az aznapi CACIB-ot is megnyerte, meg is érdemelte, ebben az osztályban nekem is nagyon tetszett. Ettől volt jobb beállítása is, de itt ez jött össze. Ahogy szokták mondani, jobb kutyától nem rossz kikapni, persze aztán az élet, azaz inkább a bírók közbeavatkoznak, máshogy döntenek. Itt most Dana kutyája nyert, megérdemelten.
Aussiepride Hugs and Kisses – junior club winner

Majd egy kb 30 perces szünet után jött Lulu osztálya, bírálata. Nem készítettem sok képet a kutyáról, mert pöttyedt megijedtem, nem úgy működött Lulu, ahogy kellett volna. Így sajnos nem ő nyerte az osztályát. Főleg, hogy tudom Lulu tud mást is mutatni! Jó lecke volt mindenkinek.

AussiePride Formal Affair – open class bitch
Silver Dream Aussie’s All My Dreams – open class bitch CAC
Thornapple Bijan With A Twist – Club Winner 
Miután lement az összes szuka bírálata, elkezdődött a BOB-ért, avagy a fajtagyőztes címért a “harc”. Az az igazság, hogy kétség sem fért hozzá, hogy kit fog kihozni a bíró. Azért elgondolkodtam volna a red merle szukán. Mi mindenekelőtt Hangának és Brandynek szurkoltunk, Nóri, gazdája is csatlakozott hozzánk, azaz mi bújtattuk el mert kissé kereste kutyája a ringben dolgozva. De Hanga megoldotta, kicsit bohókásra sikeredett a felvezetés 🙂 Brandy mindenképp száguldozni akart :), de meglett a futás eredménye. Brandy lett a BOB, azaz a fajtagyőztes. Gratula Hanga és Nóri!
Silver Dream Aussie’s Eminent – BOB
Ezen a napon nem túl sok minden történt velem, mert lekötött a fotózás. De hát ezt szeretem csinálni, bár most nagyon be voltam korlátozva, amit annyira ezek szerint nem szeretek. Mindegy tanultam a dolgokból… Erélyesebb leszek legközelebb a néppel. 🙂
Lassan mindenki elment, volt aki csak a klub asztalhoz, de legtöbben, ahogy én is mentünk a dolgunkra, én speciel csomagoltam haza, várt rám a hazaút, 300 km.

Következtetések a vasárnapi nappal kapcsolatban, valahogy más volt mint a szombat, szombat kötetlenebb volt, és bevallom frusztrált az, hogy ennyire közel ültem az aussiesokhoz, és Jammal nem tudtam annyit foglalkozni amennyit szerettem volna. Egy séta bőven kijárt volna neki még indulás előtt, de nagyon elhúzódott a klub, így is 21:00 után értem haza. Sok(k) volt mindenkinek megfelelni, Ildi elvárásainak elsősorban, de nem állt szándékomban béna fotókat készíteni senkiről sem, mert nem szokásom, de sokan nem törődtek azzal, hogy szólok nem jól áll a kutya. Móni, Nafta gazdija mondta (jogosan), hogy szarjam le az egészet, nem rajtam múlik, ha nem állítják be, akkor nem állítják be. Persze érthető, de még mindig itt van az agyamban a dolog, és ezen kattogok, hisz nem ahhoz szoktam hozzá, hogy rossz fotókat tegyek közzé, javítok nem előnyös fotókat.

A kiállítás nagyon jó volt, sok emberrel találkoztam, ismerkedtem meg. Jó hangulat vett körül, többnyire :), szombat lazább volt, csavargósabb, vasárnap fotózós, kötelességgel teli. De jó volt hazaérni és tudni, hogy még van egy napom pihenni!!!! Muhaha… természetesen Jamie is kapott a jóból, volt nagy séta és pihenés, játék. 

Jöhet a kérdés elmennék-e ide legközelebb? IGEN!!! Mindenképp, de az biztos a kiállítás előtt egy nappal már ott lennék, hogy legyen lehetőség körbenézni, és esőtáncot járva, hogy jobb időnk legyen… a szállás úgy volt jó, ahogy volt!!! A társaság hozzá úgy volt jó ahogy volt!!! 🙂 A kiállítás helyszíne CSODÁLATOS!!! A látnivalók sora végeláthatatlan!!! Jövőre ugyanitt ugyanekkor? Majd meglátjuk!!! 😉
nah, ez már jobb 🙂


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!