Ma más tollával ékeskedek, persze erről tud az alábbi bejegyzés írója, Dorus is. Egy nagyon jól sikerült bejegyzés, összegzés arról, amit mindketten szeretünk, az ausztrál juhászkutyáról. Bevallom magam is kacérkodtam az A kutya magazinban megjelent cikk számomra érdekesnek ítélt és más megvilágítást kívánó részeinek saját észrevételeimmel kiegészítésével, de aztán Dorus gyorsabb volt, és nem tagadás hozzáértőbb, mint én. Egy páran, amolyan beavatottak, tudtunk a készülő cikkről, bejegyzésről. Már akkor mondtuk, hogy egy más perspektívát látunk  a fajtából, az ausztrál juhászból.

Elfogtam egy levelet…

…az ausztrál juhászkutyáról és olyan hiányérzetem lett.

…szóval, hiányérzet, megrázom magam és…lett ebből egy poszt…mert bbbbbrrrrr

Kezdjük rögtön az elején.

“A fajta eredete az 1800-as évekre vezethető vissza, azokra a juhok mellett dolgozó baszk juhászkutyákra, akik először Ausztráliába, majd Amerikába érkeztek, ahol a fajta végül a mai ismert formájára alakult.” – A Kutya magazin 2014/Január
A fajta kialakulásában a baszk teória csak az egyik ág, konkrétan a kevésbé jelentős. Ha nem vesztegetjük az időnket alapos kutatással, akkor is nyilvánvaló, hogy az aussie ír mintás (fehér gallér, arcminta, lábvégek, farokvég stb.) fajta. Az ír mintát minden angol pásztorkutya fajtában megtalálhatjuk, a skót juhászkutyától a bearded collie-ig. Mindegyikben. A spanyol/baszk juhászkutyák közül a Pireneusokban használt kutyákra kevésbé, a “spanyol juhászkutya” néven emlegetett magasabb, általában tri-kolor kutyákra viszont igen. De felépítésben nem találni sok hasonlóságot. Nem így, az english sheperd, a border collie, az old welsh bobtail esetében…

Spanish shepherd

Ha vesszük a fáradságot – már, ha igazából érdekel minket a fajta, annak eredete – akkor kicsit tovább rághatjuk magunkat az aussie “őstörténetében “, ami azért nem akkora kihívás, lévén egy fiatal ország, fiatal kutyafajtájáról van szó. Arról nem beszélve, hogy elérhető az internet… nézzük, hát.

English shepherd pár az USA-ban napjainkban.

Az USA különböző területein különböző juhászkutyákat használtak, ennek több oka is van, a két legjelentősebb: az ország éghajlata nem mindenütt egyforma, a különböző államokban más és más éghajlat uralkodik, így más igényeknek kell megfelelni. Farmernek és jószágnak, kutyának egyaránt. A másik jelentős különbség, az első letelepedők hovatartozásában keresendő. A Közép nyugat és Keleti területek nagyrészt britek által lakottak, míg a déli, dél nyugati államokat inkább a spanyol, portugál ajkú letelepedők tették ki, akik egy része Ausztráliából importált juhokat hozott az új hazába, ellentétben a brit farmerekkel, akik Európából szállították az állat állományt. A farmokon az egyszerűen “english sheepdog” vagyis angol juhászkutya féleségeket tartották. Ellenére annak, hogy az óhazában ilyen kutyafajta nem létezett, az “angol juhászkutya” vagy “collie” esetleg “colley” volt a használatos elnevezés ezekre a kutyákra.

Collies, alapvetően a border collie, a rough/smooth collie és az aussie alapja.

Az “angol juhász” leginkább egy robusztus border colliera emlékeztetett, ritkán sable, gyakrabban fekete-fehér tan jeggyel, vagy anélkül, illetve blue merle színben fordult elő. Egy mindenes juhászkutyát kell elképzelni, nem csak terelésre használták. Az is érdekes, hogy a mai skót juhászok között még a kiállítások elején sok csonka, fél farkú egyedet lehetett találni otthon, Angliában is. Vagyis az ausztrál juhászkutya nem az első csonka farkú, gyakran merle juhászkutya.

Egy angol juhászkutya, farok nélküli verzió és meglepően hasonlít egy modern aussiehoz.

Nem aussie, Welsh bobtail. !!!

Az 1840-es évek végére, az ‘Aranyláz’ hatására újabb és újabb telepesek, szerencsevadászok érkeztek Nyugatra, ezzel újabb piacot biztosítva a juh és egyéb haszonállat tenyésztésnek. Nyájak érkeztek a Közép Nyugatról és egyenesen Angliából is, természetesen juhászkutyák kíséretében. Ekkorra az anyaországban, már külön vált a border collie és a skót juhász és modernebb formájukban érkeztek az USA területére, még mindig munkakutyaként. A 19. század elején Angliában már külön munka illetve show trialokat rendeztek a két fajtának és folyamatosan exportálták őket a Királyságból, az USA különböző területeire. A merinó birkákkal érkező spanyol juhászkutyák érkeztek ugyan az országba, de elenyésző számban, hiszen az USA és Ausztrália ebben az időben előnyben részesítette a Német Saxony merinókat, ahonnan a tipikusan merle, írmintás colley/cooley illetve collie/coolie juhászkutyák érkeztek a nyájakkal. A Közép nyugat és a keleti rész ekkorra 3 alapvető juhászkutyát mondhatott magáénak. A brit importból származó és az USAban regisztrált, tenyésztésbe vont skót juhászkutyákat, illetve a border colliekat. A farmokon ennek ellenére még mindig a munkára tartott és tenyésztett “english sheperd” volt a népszerű, bár regisztrálni, kiállítani nem volt szokás őket. Ekkorra a California és jobbára a teljes Nyugat juhászkutyáit Ausztrál juhászkutyaként kezdték el emlegetni, elkülönítve így az igazi english shepherdektől, vagyis a collietól és a border collietól, ellenére annak, hogy Ausztráliában egyáltalában nem létezett ilyen kutyafajta. Mulatságos, hogy az amúgy más téren olyan – nagyon finoman szólva – patriotikus ország mint az USA, nem festette ezt a nagyszerű fajtát rögtön csillagos-sávosra, ahogy általában mindent aminek egy kevés köze is van az Egyesült Államokhoz. De nem tette, így nevezzük a fajtát a mai napig Ausztrálnak, akkor is, ha vajmi kevés köze van a vörös kontinenshez, akiknek viszont köszönhetünk más remek fajtákat, mint az Ausztrál Cattle dogot – melyben szintén találunk csonka farkú egyedeket, ezeket külön, stumpy tail-ként emlegetik.
A baszk/spanyol kutyáknak volt valamiféle szerepe a fajta kialakulásában, de nagyrészt english sheperd/colley/collie fajtákból, vagyis a farmokon munkára tenyésztett kutyákból alakult lassan a mai formájára. Amire bizonyíték az MDR1, vagyis az ivermectinre való érzékenység, ami leginkább az angol juhászkutya fajtákat súlytja. (Ezért is őrültség a hordozó egyedeket kizárni a tenyésztésből.)

Egy merle english shepherd farokkal.

Sable farok nélküli collie az 1800-as évekből

Daniel Craig a “Cowboys and Aliens” című USA borzadályban. A lényeg belőle a modern english shepherd. Lett belőle aussie, de az eredetit még most is tenyésztik a farmokon.

English shepherd. Nekik megengedett a sable szín. Lényegében minden megengedett, amíg az nem megy a munka rovására.

Nos ennyit a fajta rövid történetéről, nézzük, hogy mire is való. Olvassuk tovább az “A Kutya” januári számát.
” Akkoriban inkább a munkaképességük miatt voltak népszerűek, manapság talán már a küllemük miatt. Természetesen a mai napig vannak még “főállásban dolgozó” aussiek, de az ő fenotípusuk már eltér a mai show kutyákétól. Ez nem jelenti azt, hogy a küllemkutyák nem tudnak dolgozni, sőt ellenkezőleg.” A Kutya 2014/január

Kétségtelen, hogy kimondottan mutatós fajta, de remélhetőleg nem csak a külleme miatt kell az embereknek. Az ausztrál juhászkutya – ahogy az eredetileg munkára tenyésztett fajták általában – remekül illeszkednek az ember és a már esetleg meglévő kutya/macska családba is, ez az egyik nagy előnye a fajtának sok más mutatós kutyafajtával szemben.

Mindenféle brit alapú juhászok. Nemek, színek, fajták kavalkádja.

Rendkívül békés, azonos ivarú kutyákkal is kimondottan jól megfér.

Egy fiú csapat.

A “fő állásban dolgozó aussiek” külleme (használhatjuk a “fenotípus” szót, de nem szakmai cikkről lévén szó teljesen felesleges, tekintve, hogy van a fenotípusra magyar szavunk, ez pedig a küllem, vagy kifejezésként a külső tulajdonság) nem csak a show aussiekétól tér el, hanem a máltai selyemkutyáétól, a cibet macskáétól és az egerész ölyvétől is, de csak a kutyafajtáknál maradva, mind a többi kb.365 kutyafajtától is eltér a küllemük. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ha azt írjuk, hogy valami MÁR eltér valamitől, akkor az újonnan kialakult – ez esetben kutyafajta – vagyis a show aussie tér el az eredetitől és nem fordítva. Magyar nyelvünk rendkívülisége, hogy ki tudjuk fejezni az ilyen apró, de lényeges különbségeket is. Vagyis a farmokon dolgozó, ausztrál juhászkutya, alapvetően semmit nem változott, ellenben a kiállításokra tenyésztett vonalak igen, így helyesen a mondat: A show aussiek külleme már eltér az eredeti ” fő állásban dolgozókétól”. Sugallva azt, hogy nem a munkakutya változott meg, hanem a kiállítási, ami egyáltalán nem mindegy.

Dolgozó aussie napjainkból.

szemtől szemben…

ez itt pedig egy régebbi dolgozó

Akár bele is mehetünk, hogy miért. A farmokon használt – bármilyen fajtájú – munkakutya legeslegfontosabb tulajdonsága, belső tulajdonság, vagyis ezek halmaza, hiszen a belső tulajdonság egy komplex tényező. Munkaképesség, irányíthatóság, idegrendszer, bátorság stb. a küllem nem, hogy másodlagos szempont, de – hacsak nem egészséget, élethosszt, munkaképességet befolyásoló tényező – tulajdonképpen teljesen lényegtelen. Kivétel ez alól pl. az ausztrál juhászkutya estében, hogy a kutyák orr illetve egyéb szőrrel nem fedett része pigmentált legyen. Ennek rendkívül egyszerű magyarázata is egészségügyi. A nem pigmentált bőrfelület leéghet – mondjuk egy arizónai nyár elég is erre – és nagy eséllyel vezet bőrrákhoz majd az értékes munkakutya elvesztéséhez. Tehát a farmokon nem találunk foltos orrú kutyákat, ellentétben a show vonalakkal, ahol nagyon gyakori.

Ugyanez vonatkozik a csonka farokra, aminek nincsen jelentősége, hiszen az egyik kutya farokkal születik, a másik nem, vagy fél esetleg görbe, törött farokkal. Más kutyafaják esetében a törött, csonka, bogos farok súlyos, gyakran tenyésztésből kizáró hibának számít, míg az ausztrál juhászkutya esetében megengedett, sőt kimondottan kedvelt a csonka farok, különösen a show vonalakban. Erre több teória is választ próbál adni, az enyém rém egyszerű. Az ausztrál juhászkutya gyakran született farok nélkül, ám az almokban mindíg voltak farokkal, fél farokkal született egyedek is. Lévén sok farok nélküli, jó munkaképességű kutya került tenyésztésbe, a farok tartást, tűzést soha nem befolyásolták tenyésztéssel, erre nem fektettek hangsúlyt, mint például a border collie, beardie, vagy akár a skót juhászkutya és a sheltie esetében, így a farokkal született kutyák közt gyakori volt a magasan, felpöndörítve hordott farok ami juhászkutyáknál általában nem kívánatos. A magasan hordott farok dominanciát sugall, harcra, vadászatra készenlétet. Egy juhászkutya esetében az utolsó dolog amit szeretnénk, az a látványos dominancia – egymással, nyájjal, juhásszal szemben – így a farokkal tenyésztett juhászkutyák esetében a faroktartás szempont volt a tenyésztésben. Az ausztrál juhász esetében viszont nem, így nemes egyszerűséggel levágták a farkat, mondván, “most pöndörítsd a hátadra, ha tudod”. A farmok világa nem feltétlen angol leányregény, de még ezzel együtt is emberségesebb mint a modern, nagyüzemi állattenyésztés, ha engem kérdeztek. Másrészt viszont figyelemmel kell kísérni a NBT vagyis születetten csonka farkú kutyákat tenyésztésbe vételkor, mert a merle génhez hasonlóan, a csonka farkúságot okozó is problémát jelent, ha duplán jelentkezik a szülőknél. Gerinc és csigolya deformitáshoz vezethet illetve nagyon sokszor a dupla NBT egyed meg sem születik, magzat korában felszívódik a méhben, ez ad magyarázatot a múltban gyakran előforduló meglepően kis alomszámokra is.

Kinek ajánlott és kinek nem. Mit ír erről a Kutya?
” Nem feltétlenül mindenki kutyája. Olyan gazdának semmiképpen nem ajánlanám, aki panelházban tartaná, naponta 10-12 órára magára hagyva, míg dolgozik, mert ez a dolog (ez a dolog az aussie maga) bizony megbosszulja önmagát. …..” A Kutya/2014 január

Nem is másolom tovább, rettenetesen magyartalan, ráadásul nem is teljesen igaz.

(Ez a “dolog”??? Megbosszulja magát a “dolog”? Ez milyen nyelven van? És mit bosszul meg “önmagán” egy kutya? Az angolnak van erre egy remek kifejezése: WTF) De mindegy is, nézzük ezt a “dolgot” közelebbről, onnan ahonnan én ismerem.
Nem kifejezetten lakáskutya, de megfelelő mozgatással, foglalkoztatással akár lakáskutyaként is megállja a helyét. A fajta csodálatos tulajdonsága a “stand by” opció, amivel – egy jó idegrendszerű – aussiet órákra “ki lehet kapcsolni”. Napi többszöri, ezen belül legalább egy hosszú séta, lehetőleg más kutyák társaságában és aussienk egy nyugodt, kiegyensúlyozott kutya lesz hosszú évekig.

Kint is vagyok bent is vagyok, de ha nem muszáj, akkor inkább nem kint…

Ha van egy kevésbé belemenős farkas aussienk, akár lehet mellé egy tökös bobtail macskánk is, mert türelem az van nem kevés.

stand by üzemmód egyesben kanapén…

…öreg fotelben…

…földön cuki seggel békában …

…kettesben is megy….

…még border collieval is, pedig az nagy szó. Vagyis, ha nem bír valaki a borderével, csak szerezzen be mellé egy aussiet és rögtön béke és nyugalom vonul a portára…és a betörőt is lesz aki bokán kaparintja. multifunkciósak na.

A kertben tartás nem feltétlen garancia arra, hogy kutyánk boldogan él majd. Az interakció, a falkába tartozás a legtöbb kutyafajta elsőrendű igénye, a juhászkutyáké, ezen belül természetesen az ausztrál juhászkutyáé is. A foglalkoztatás, figyelem, együttlét a családdal legalább olyan fontos mint a séták száma és egyértelműen fontosabb mint az a tény, hogy kertben, vagy lakásban él-e a kutya. Tapasztalatom szerint, a kertben, kennelben tartott kutyák előbb lesznek elhanyagolva mint lakásban tartott társaik. (Télen túl hideg van, nyáron túl meleg, ősszel esik…kifogást mindig találni, hogy MA miért nem sétálunk a kutyával, hiszen minek is, kertben él.) Ha van már tapasztalatunk kutyatartás terén, akkor vegyünk magunkhoz egy aussiet, akkor is, ha nincs kertünk. Másrészt, ha valaki 10-12 órát dolgozik, az egy hős és ne vegyen magához se kutyát, se családot, mert nem lesz rá ideje. Én régóta nem élek Magyarországon, szóval nem tudom, de van még olyan, hogy valaki 10-12 órát nincsen otthon, mert dolgozik? Ha van, ez az illető megengedhet magának egy ilyen drága kutyafajtát? Mert, ha – ahogy sejtem – nem, akkor teljesen felesleges ilyen költői túlzásokba bocsátkozni, mert az egész téma egy közhely pufogtatásba megy át, csak felsorol olyan dolgokat amit a, minden kutyafajta leíró cikkébe bele lehetne venni – azaz ne vegyünk csivavát sem, ha fél napokra nem vagyunk otthon, mert minek, b,semmilyen valós alapja nincsen, tehát szükségtelen volt egyáltalán megemlíteni, csak, hogy teljen a papír. Ami szintén érthetetlen, hiszen rengeteg hasznos információ kimaradt a cikkből. Lásd lentebb.
Az Angol és Ausztrál juhászkutyák klubja szívesen ad felvilágosítást az aussieval végezhető különböző sportokról, terelés, agility és egyéb lehetőségekről.
Facebook oldaluk itt: https://www.facebook.com/apkk.hungary

Az aussie szívesen dolgozik juhok, gulya és akár lovak mellett is. A lovakkal való rendkívüli kapcsolata már már legendás.

A Vadnyugaton oly népszerű lovas versenyek szüneteiben fellépő aussiek a fajta védjegyévé váltak. Jay Sisler és kutyái sokakat szórakoztattak az aussie és a vadnyugat hőskorában.

Aki nem csak a nagy szőrmackót, a kiállítások sztárját, a Best In Show vagy Junior handler győzelem lehetőségét látja ebben a fajtában, az nagyon meg lesz elégedve és nem utolsó sorban, a kutyája is boldog életet él majd. Ellentétben a csak kiállításokra, tenyésztésre használt egyedekkel, akik bár nem lakásban, hanem kertben, kennelben lesznek elfeledve sztár éveik elmúltával.
Aki esetleg mégis tenyésztésre adná a fejét, keresse fel a fajtát gondozó tenyésztői szervezetet és kérje ki a tenyésztési szabályzatot, a későbbi problémák elkerülése végett. Az ausztrál juhászkutya tenyésztésekor feltétlen oda kell figyelni a párok színválasztására. A fajta merle egyedeit nem pároztathatjuk egymással, konkrétan, a merle (bármilyen alapszínű legyen ) nem pároztatható merle egyeddel. Ennek a szabálynak egészségügyi okai vannak, az un. dupla merle alomban vak, szem nélküli, vagy gyengénlátó kölykök várhatóak,sőt akár a teljes alom halálához vezethet két merle egyed párosítása. Ezt feltétlen tartsa szem előtt aki kölyköket szeretne ausztrál juhászkutyájától. Ha külön nemű. de merle kutyáink vannak – mindegy milyen fajtájúak – akkor a legjobb módszer az ivartalanítás, ami más egészségügyi szempontból is jó döntés. Ugyanez vonatkozik a genetikailag csonka farkú egyedek párpztatására, próbájuk elkerülni. Vagyis születetten csonka farkú kutyát lehetőleg farokkal születettel párosítsuk.
A fajta magyarországi története – ahogyan a fajta maga is – igen fiatal, az első egyedeket Francia országból, a Silver Dream – egyéb brit juhászkutyákat is tenyésztő – kennel hozta be az országba,HJCH. That’s Fine The Clos  Des DuchessesFrancia országból érkezett, tőle majd Pepsi de L’Igloo des Sables-től született az első, második, harmadik alom is. Eközben az akkortájt alapított Tanmarks kennelbe érkezett az országba elsőként az USA-ból, már felnőttként egy blue merle szuka, – Thornapple Iced Latte – az anyaország egyik vezető show kenneléből a Thornapple kennelből. Szintén a Tanmarks kennelbe érkezett cserekutyaként a második amerikai import black tri szuka is. A magyarországi kutyatenyésztés történetében feltehetően első esetben történt, hogy egy fiatal kennel első almából cserekutyát fogadott el, egy jelentős – standard országbeli – kennel fizetségként . Tanmarks American Shoreland “Aimee” az első magyar származású import ausztrál juhászkutya a standard adó országban és az első magyar tenyésztésű USA champion is egyben. Csere “nővére” Shoreland Black Diamond pedig Európában futott be karriert. Tőle származik többekközt a fajta hazai történetének első Crufts osztálygyőztes kutyája, Tanmarks Diamond Mine “Sony” is.

Tanmarks Diamond Mine “Sony”

Tanmarks Double Diamond “Jaime”

Az eltelt évtized sok változást hozott a fajta nemzetközi történetébe. Handlerek, tenyésztők figyeltek fel rá, mint rendkívül mutatós show kutyára. Az ausztrál juhászkutya mozgása, különleges színezete, megnyerő arckifejezése a Best In Show ringek sztárjává tette, ami nem feltétlen tesz jót egy fajtának sem, ez már a múltban kiderült, más fajták esetében is. A felelős tenyésztés, kutyatartás, kutyakiállítás, az esetek többségében elhomályosul, ha a nyerés, esetleg a nyerészkedés a cél. A kutya, mint individum szűnik meg létezni, handlerek járják Európát és az USA-t, különböző aktuális sztár show kutyákkal. A domesztikált kutyaféle lényege, vagyis az emberhez kötött szoros, megbonthatatlan kapcsolata szenved csorbát ebben az esetben. A kiállítási kutyákból show ringek robotjai, majd tenyészanyagok lesznek, életet adva újabb esetleges sztároknak. Egyik kutyafajta sem érdemel ilyen életet, de egy juhászkutyának talán még inkább fájdalmas lehet külön lenni a gazdájától, a falkájától, ahová tartozik. A farmokon tartott juhászkutyák a család részei és legelő váltás vagy nyírás idején több időt töltenek a farmerrel mint az a saját – ember – családjával. Évszázadokon át szelektálták a fajtát (fajtákat) erre a tulajdonságra (is). Aki aussiet vagy bármilyen egyéb juhászkutyát szeretne tartani gondoljon erre. Nekik a legeslegfontosabb a “falka”(család), az összetartozás és akár lakásban, akár kertben, a lényeg, hogy szoros kapcsolatban lehessenek a család többi tagjával.

Majdnem aussie, de mégsem. Old Welsh Bobtail gazdájával.

Én alapvetően “juhászkutyás” vagyok, illetve lettem az évek során és mint kutyakozmetikus/állatorvos asszisztens rengeteg különböző fajtával találkoztam az elmúlt pár évtizedben. Szinte mindegyikben van valami ami elvarázsolja az embert, de vitatkozni nem érdemes azon, hogy melyik a legjobb kutyafajta. Ilyen egyszerűen nincs. Ami van, az az igény. Vagyis nekünk, mint jövőbeni/jelenlegi kutyatartónak, mire van igényünk.

Frizbi, na az nagyon megy nekik, farokkal vagy anélkül, mindegy is…a lényeg, hogy REPÜL!

Az ÖV-t is mintha nekik találták volna ki.

Akarunk, tudunk-e majd sportolni a kutyánkkal, képesek leszünk-e ápolni a szőrét, zavaró lesz-e, ha ugatós…vagyis öröm lesz-e az együttlét vagy sem. Sok szempontnak kell megfelelnie a kutyának és nekünk is ahhoz, hogy az előttünk álló tizenvalahány év egy felejthetetlen kaland legyen és ne rémálom. Kutyának, embernek egyaránt.

Jó kis blog egy dolgozós aussie tulajdonos tollából vagy klaviatúrájából vagy mi az na: https://tanmarksdiamonds.cafeblog.hu/ Találni vidiket klikker tréningre, érdemes böngészni új aussiesoknak.

Forrás: http://sidorsays.wordpress.com/2014/05/12/nekem-az-aussie/