Egész jól bírta a kiképzést a kötés 🙂 Milyen farkasmancsnak néz így ki a Jamm mancs, ahogy le van lapítva a szőr felette 😀

Jaj, és a zöld kagyló, Ritának igaza volt, Jamie is úgy körözött körülöttem, mikor mászkáltam a zacskóval, amikben a tabik voltak, mint valami keselyű. Szerintem az első tabletta, amit szívesen megevett és nem kellett neki semmi adalék, mint sajt, párizsi, stb… Miért nem lehet az összes állati tabit ilyesmire kreálni?! Remélem ez is javára fog válni…

Sokat gondolkodtam, többen is agyaltunk azon hogy mi lehet ez, és mitől lehet ez?! Persze ezek csak találgatások barátnők és orvosok között, akik látatlanban próbálnak segíteni… Az “ez” kategóriába belekerült a húzódás, megerőltetés, izomláz, tappancsprobléma, és a “mitől” kategória résztvevői között többek között a fordulatok, talajviszonyok különbsége (nálunk szép sárga homok puha talajt biztosít, míg a tanyán kemény a talaj). Persze ezek csak találgatások, biztosat akkor fogok tudni mondani, ha orvos látta… addig is csak segíteni tudok rajta pár kellék vételével és pihentetéssel…

Szóval beültem a gép elé és intézkedtem, kutyafáslit nézegettem, ami annyit tesz, mint CoPoly (kopoli), ez a termék márkaneve. Ezt már Zsófi, akivel a Szarvas Tanyán találkoztam, is említette, hogy könnyen felhelyezhető, stabilan tartja a lábat és ezáltal óvja az ízületeket. Mondom akkor csak jó lehet… Mielőtt bárhova is mentem volna megkerestem facen Lottit, akinek képei közt egyszer láttam Zoét, a foxterrierjét befáslizott lábakkal. Mondta, hogy Kiskőrösön Korpás Ritáéknál próbálkozzak, mert ő is tőle vette. Na, ok, akkor ráírtam Ritára, röviden elmagyaráztam neki a szituációt. Természetesen van kopoli náluk, ami nem más mint rugalmas öntapadó pólya. 

FORRÁS

A mai legfontosabb, hogy elérjem Dr Papp Zalánt, a Móravárosi Állatgyógyászati Centrum állatorvosát, aki nem mellesleg az egyik legjobb ortopéd orvos itt a környéken. Korábban nála szűrettem le Jamiet dp-re. Nagyon fontos lenne, hogy megnézze ezt a “fránya” jobb mellső lábat, mert sajnos nem az első alkalom, hogy Jamm erre a lábára sérül le. Még várat magára a doktor úr, de kitartóan keresem, persze úgy, hogy még ne vegye zaklatásnak 🙂 🙂

Nem, nem zavarodtam össze, ne aggódjatok, talán egy kis Karinthy elveszett bennem, de az sosem árt 🙂 🙂 Pénteken, azaz július 12-én részt vettünk Jamievel egy összejövetelen az Őrmezői kutyaiskolán. (Ezt megelőzte egy szeminárium, amiről szándékomban áll írni itt a blogban is, csak még nem kaptam meg hozzá a képi bizonyítékot. 🙂 )

Kattintsatok a FORRÁSra a videó megtekintéséhez.

Nagyon megtetszett a sport, aztán csak a jövő zenéje, hogy kipróbáljuk-e Jamievel. 🙂

Na de térjünk vissza a lehetőség felkínálkozására, az ugyanis akkor történt, amikor megláttam ezt a postot a FROG oldalán: 

Eléggé gondolkodóba estem, majd mikor leegyeztettem Dáviddal is a dolgot, már csak fel kellett menni és élvezni a társaságot 🙂 Időben odaértünk, és úgy láttam csak a vidékiek kapnak agybajt a késéstől. Én nagyon utálok késni, ami időpont le van fixálva, betonba van vésve, azt betartom. Emiatt van az, hogy amikor reggel tartottuk az alapfokunkat, akkor rendszeresen én voltam az első, aki nyitotta a suli kapuit. Ha meg nem, akkor azt előre jeleztem, hogy mikor érkezem… Pedig egy órás úttal kell számolnom, 80 km távolság alatt sok minden megeshet… Szerintem ez nagy erény…

Megérkeztünk és egyre csak szivárogtak az emberek, csak kellet még szék, meg pad, és egy igen nagy kört sikerült alkotnunk…

A körben brekegés, azaz beszéljünk egy kicsit motivációnkról Képeket a FROG oldaláról csempésztem 🙂

Nagyon sok ismerőst láttam a jelenlévők között, a nagytöbbségüket a bírói szemináriumról ismertem meg. Viszont itt most a kutyákat is beazonosíthattam, mint egy jó kutyás, hamarabb ismeri fel a kutyát, és jegyzi meg a nevét, mint az embernek. Csak úgy kapkodtam a fejem, ám egy kicsit kívülállónak éreztem magam. Most ért véget a Tükör Tábor, ahova a többség eljutott, még mindig ez volt a téma, na ehhez nem tudtam hozzászólni 🙂 Meg azt sem kell elfelejteni, hogy ide főként budapestiek érkeztek, jól ismerve egymást. Szedegettem össze az infómorzsákat, és kapkodtam a fejem a kutyám után, aki az első percben megtalálta azt a kutyát, aki a legjobban utálta a jelenlévők közül… 🙂 🙂 Bocsi Virág utólag is 🙂

Miután elhelyezkedtünk, és kaptunk ultrafincsi limonádét, köszi Tomi a csapolást, hiába verhetetlen vagy!! 🙂 Mindenki elmondta miért is van itt, mi vonzotta ide. Hű, én megint túlspiláztam a monológomat, de annyi minden miatt jöttem el!!! 🙂

Elmélyült hallgatás, hiába tudom, hogy szeretnek!! 🙂

Majd jött a csapatbeosztás, azaz húzd bele magad a csapatodba, én a sárgákhoz kerültem. 🙂 Két pályát okoskodtak ki a Csajok, ebből az elsőnél szerepeltünk (Hála az égnek!! 😀 ), mely egy kicsi akadálypályából állt, mint szlalom, ültetés, hátráltatás, bójakerülés, és fekvésből behívás. Sorverseny volt, és két csapat vetélkedett egyszerre. Az eredmények felírásra kerültek, melyek a végelszámolásban nagy szerepet játszottak.

Gyülekező, most akkor ki kivel van, és hova álljunk?

Amíg mi kitaláltuk ezt…megvolt az utolsó taktikai megbeszélés is 🙂

Nagyon jó csapat jött össze, tele jobbnál jobb kutyákkal, és még motiváltabb Gazdákkal, de ami a legjobb, hogy mind játszani akartunk. Nem volt senkinél szájhúzás, hogy én ezt nem akarom, nem ezért jöttem, buli volt az egész. Jaj, de visszamennék 🙂

Csoportom utolsó tagjaként léptünk a pályára, itt mi mást csinálnék, mint magyarázok 🙂 😛

Az, hogy mennyire voltunk bénák, nem igazán érdekelt, a buli hangulata már magával ragadott engem is, azonban Jamm valahogy nem találta meg ezt a hangulatot. 😛 Irtó bénák voltunk, de ami nagyon tetszett, hogy nagyon szépen hátrált velem együtt. 🙂
Jöhetett a buksitömés, volt itt minden, mi szem szájnak ingere, és az orrunkat sem felejtsük kis a sorból. Szebbnél szebb szendvicsek sorakoztak tálcákon, még Joey (Jóbarátokból) is megirigyelhette volna a mesterműveket, plusz volt rengeteg palacsinta, süti, és elbújva békás gumicukor is 🙂 Az asztalon roskadozó étkek lassan fogyni kezdtek, miközben egy rövid kérdőívet töltöttünk ki arról, hogy mit szeretnénk, mikor szeretnénk, és mennyire szeretjük a Csajokat (Anitát és Natit). 🙂 Na, jó ennél komolyabb volt a tartalma. 😛 Remélem úgy indul tanfolyam, hogy előzetes családi egyeztetést követően el tudjunk menni pár alkalomra… 

Előkészületek megtörténtek a következő játékra, ami köztünk szólva GYILKOS volt!! 🙂 Akadálypálya átalakítás után a csapatokból még nem szereplő gazdik ácsorogtak a startvonalaknál. Majd Nati meghozta a huncutságot (Anita meg sem merte mozdítani a megtöltött poharas tálcát a székről 😛 ), azaz egy 3 műanyag pezsgős vízzel töltött poharat tartalmazó tálcát, már magában a tálca sem tűnt stabilnak. Ezzel és kutyánk tekintetével kellett végigmenni a pályán, ami nem volt egyszerű. 🙂

Pár lépés után már egy pohár sem volt a tálcán, nagyon nehéz volt ezzel egyensúlyozni…

Persze akadt olyan is, aki született tehetségnek bizonyult, simán végigbukdácsolta a pályát, mind a kutyájára, mind az akadályokra is tudott figyelni. Itt már azért lehetett hallani egy-egy szurkoló csapattagot. Emlékszem mikor én bekiabáltam, akkor dőlt le egy pohár csapattagomnál, na akkor megfogadtam, hogy befogom a számat 😛
Lassan beszürkült az ég is, és jött a senkit nem kímélő szúnyogtámadás, rajzottak. Még a kutyákat is úgy ellepték, hogy ilyenkor örültem, hogy hosszú szőrű a kutyám. Anitáék egy újabb kérdőívvel hozakodtak elő, ami leginkább az obedience sportról szólt. Akkor tudatosult bennem mennyire nem ismerem ezt az ágat, de voltak, akik kicsit már utánajártak, és így sok jó válaszunk lett az ellenőrzés során.

Nagyon benne vagyunk a melóban, kupaktanácsolunk ezerrel 🙂

Olyannyira jól sikerült a tesztünk IS, meg persze a pályán sem nyújtottunk rossz teljesítményt, hogy a csapatversenyben mi, sárgák lettünk az elsők. Ezt egy-egy csokibékával jutalmazták Natiék! 🙂

Remélem Enikő nem bánja, de ennyire örültünk szerintem mindannyian a csokibékának 🙂

Szegény csokibékucim még a csókomat sem élhette meg, mert a nagy lakáshoz menetel közben elolvadt, így van egy eldeformált fejű békám, ami egy igen jó emléket fog mindig felidézni, ha meglátom 🙂
És, hogy a jó emléket még tetézzem, megkaptuk a FROG indulónak titulált szám szövegét, szép zöld papíron. Ez után már csak azt következett, hogy a mindenkin-van-egy-kis-zöld emberek kettéosztódva egymásnak énekelték az indulót. Hát elég cool volt 🙂 Hogy Ti se maradjatok le róla, itt meghallgathatjátok, hála nem a mi előadásunkban 😛

A meghallgatáshoz klikk IDE

És a bizonyíték, hogy tényleg nótázásra adtuk fejünket 🙂

Nagyon várom már, hogy hivatalosan is közhírrét tétessék, hogy mikor milyen rendszerességgel indul tanfolyam, vagy bármi. 
Így is köszönöm ezt a felejthetetlen napot Mindenkinek!!! 😀

Előzménye ennek a bogárundornak, hogy pár nappal az incidens előtt találkozott egy poloskával és a lassú felfogásos kíváncsiságának köszönhetően pár poloska spriccel gazdagabb lett. Emiatt, most minden nagyobb bogarat hasonló arcfintoros, elővigyázatosan visszahőkölve, fejforgatva közelít meg. 🙂 Ilyenkor (is) látom benne a kölyökkutyát, mert ilyen édes bizonytalan szökkenéseket is csak egy kölyökkutya képes tenni 🙂 

A félelmetes cserebogár Forrás

Mindenkinek cserebogaras, avagy inkább mentes napot kívánok!! 🙂

3. terelési etapra készülődve 🙂

Mint már arról korábban beszámoltam Jamie ösztönös birkás élvezkedésével nincs baj, jóformán az enyémmel sem, de azért igencsak esetlennek érzem magam a pályán. 🙂 Esetlenkedve hogy lehet élvezni valamit?! 🙂 Mondjuk én magamban rötyörészve nagyon is élveztem, aztán ki mit gondolt már nem az én problémám 🙂 

Itt még nem igazán megy az irányban maradás nekem sem 🙂

Akkor meséljünk egy kicsit arról a bizonyos napról, mikor újra a Szarvas Tanya területére tehettem a lábam 🙂 Épp, hogy megebédeltem, értsd belapátoltam a levest és az Isteni tésztát, köszi Anyu, pattantam a volán mögé, a mit sem sejtő Jamievel a csomagtartóban. Nem tudom érezte, gondolhatta-e, hogy hova és mi célból megyünk, de mikor elhagytuk Kecskemétet, akkor pár nyüszit elengedett… Hosszú, nagyon hosszú vezetést követően, jaj annyira sokan vannak az utakon, amik annyira jó minőségűek, hogy ki van rakva a 60-as korlátozás… :), de végül odaértem, és most Cegléden sem tévedtem el 🙂 A kedves Navigon alkalmazás valahogy mindig letérít a főútról, azt jelezve, hogy menjél tovább egyenesen, majd egyszer csak visszavisz a főútra. Na ebben hol a fenében van a logika? 🙂 
Nagy nehezen odaértünk a kapu bezárva, de feltaláltam magam, hisz benyúltam és elhúztam a zárat, olyannyira ügyesen, hogy tiszta olaj lettem 😛 Okos, ügyes Ivett 🙂 🙂

A köröző Jamm 🙂

Megkerestem Petrát, aki épp a távozni készülő borderes csapattal beszélgetett, és beengedést kértem. Jamie, mint aki már jól ismeri a terepet elindult a tanya központi 3-as épülete által körülhatárolt udvarra, meglocsolta a központi fát, és mosolyogva tovább rohant a fedett teraszos társalgóhoz. 🙂 Körbesimogattatta magát, majd elmentünk Petrával kis indiai futókacsákat nézni, jaj de kis pelyhesek voltak!! 🙂 Megfoghattam őket, és hirtelen rámtört az összes gyerekkori emlékem, amikor még nagymamám kiscsibéi között simán eltöltöttem órákat simizéssel. Mamámék meg kerestek, hova lett a lány? 🙂 🙂
Miután megsasoltam a tanya legújabb lakóit, mentünk kiválasztani a birakokat, Jamie munkavágytól duzzadó csaholása előtört, én meg kitörtem magamból, hogy ugyan fejezd már beeee… De inkább amellett döntöttem, hogy járatom kicsit, így míg Petra választási döntéseit hozta, én a kutyámat hoztam vittem fel alá járkálva. 

Nem kell mondani a kötél is zavarta 🙂

Kimentünk a nyílt terepre, ami természetesen körbe van véve kerítéssel, csak még nagyobb, mint a benti karám. Ennek oka elsősorban az volt, hogy nem tudni Jamie múltkori talppárna sérülését mi okozta, valamint az új párna, inkább csak párnácska, még nagyon sérülékeny, puha, és itt a talaj, valamint az ültetett növényzet nem kedvez a puhaságos párnácskáknak. Így Petra úgy döntött, hogy kimegyünk, wow oda, ahol a nagyok már a gyakorlatokat végzik… Közelebb terelte a birkákat, hogy Jamienek még kisebb legyen a táv felgyorsulni… gondolta az egyszeri, Pöttyedék úgy robbant be a gyapjasokhoz, mintha egy halom játék közül kellett volna választani. A választás nem sikerült, hála, így a birkák maradtak egyben, Jamie rótta a köröket körülöttük, és körülöttünk 🙂 🙁 Ez nem olyan jó, mert nem tudtuk megfordítani a kutyát, ha kézbe került a cső, bot, pálca, akkor border colliekat megszégyenítő nagy távolságra kiszélesítette a köröket, ezzel csak azt értük el, hogy még nehezebb volt megfogni. Most szögezem le (ismét) a kutya semmilyen botos segédeszközzel nem volt bántalmazva soha életében, sőt a tenyésztőnél sem hiszem hogy 8 hetesen már pálcázták volna :), így effajta félelem nem tudom honnan jött elő nála. De a pálca célja a távolságtartás, valamint a meghosszabbított kéz effektusként könnyebb az irányítás ennek segítségével. Az első próbálkozás arról szólt, hogy Jamie 10 méteres távolságát a birkáktól lecsökkentsük. Valamint a fordulásokat megértessük vele, hogy nem kergetőzünk a pálcával, vagy épp anélkül, hanem azt szeretnénk, ha fordulunk, akkor forduljon. Mondanom sem kell nem igazán volt sok időnk erre, mert a hatalmas körök miatt Jamm hamar elfáradt. Hosszú nyelve csak úgy lógott a szájából, első taktikai megbeszélésünket azon fa árnyékai alatt töltöttük, amit még Jamie az első tágra nyílt köreinek egyikén megkerült… 🙂 🙂 Ott purcantunk ki, főként Pöttyedék, miután nyugtázta, hogy a gödör legmélyebb pontján sincs víz. 

Menjél JOBBRAA!! 🙂

Jobbnak láttuk lehűteni, így begyalogoltunk a teraszra, ahol egy pancsoló állt rendelkezésre, itt járkált körbe, körbe, és harapta a vizet, de azért biztos, ami biztos lelocsoltam slaggal is, hogy hűljön 🙂 Ezek után mi is lehűtöttük magunkat a konyhában, ahol Judit isteni illatokat varázsolt épp, beszélgettünk keveset, mindenről. Rájöttem miért is nagyon szimpatikusak nekem, mert ahogy hasonlóan pár hozzám közelálló emberhez, és saját magamhoz, nem félnek elmondani a véleményüket. Mert az mindenről megvan, ahogy nekem is 🙂 Majd egyszer csak halljuk csobi-csobi… kinézünk a szúnyoghálós ajtón és lám a Pöttyös ebem a birkáknak fenntartott vödrökbe tapicskált, hűtve magát. Igen, az otthoni lavórjában ezt megteheti, de itt a birakoknak szobahőmérséklet elérése érdekében előre vödrökbe locsolt víz bizony nem játék. Így újat kellett önteni, és letiltani a kiskrapekot a további belemancsolásról. 🙂 

Srácok ez most komoly – nézés! 🙂

Nem sokáig hagytuk kísértésben, mert Petrával megiramodtunk a karámok felé a 3 vödörrel. Majd jöhetett a 2. terelési lehetőség, itt már Petra próbált kihátrálni, mert neki annyira letisztult mozdulatai voltak, amik “zavarták” kettőnk kommunikációját. Ismét azon voltunk, hogy Jamie körkörös futását megállítsuk, de legtöbbször csak többszöri “kérésre” sikeredett ezt kivitelezni. Ekkor tisztáztuk le, hogy merre is van a jobb és merre a bal oldal 🙂 🙂 Nem is olyan egyszerű, és Petra is bevallotta, hogy neki is elméletet kellett szőnie eme bűvös iránymeghatározás köré 😀 Női magyarázattal elmesélte nekem, hogy amelyik kezemet kirakom és azzal irányba küldöm a kutyát, akkor azt kell mondanom a kutyának is. Könnyűnek tűnik, igaz? Na, nekem nem volt, és szerintem most sem az 🙂

A távolság, és épp lassítom… 🙂

Irányba fordulásnál már olykor olykor javulás látszott, egyik irányt már egészen jól vette, de megmaradt a gyorsaság, ami, amikor a birkák köztünk vannak és úgy haladnánk előre azért nem jó, mert olyan szinten gyorsan tolja maga előtt a birkákat, hogy nekem igencsak kapkodnom kell hátrafelé a lábaimat, ejj az nem egy jó dolog… Próbáltam a lassú hanglejtéssel belenyugtatni a menetelésbe, de sehogy sem akart sikerülni… Most is gyorsan elfáradt, így egy jó feladatmegoldás után lefektettem és megbeszéltük Petrával a látottakat, fejlődünk, persze lassan, de ez nem baj. 

Ismét, menjél jobbra!! 🙂

Elhagytuk a pályát felfrissítés gyanánt. Ismét dumcsiztunk egyet a konyha körül, figyelve a kutyákat, mert azért volt mit nézni. Béta és Jamie “kakaskodását”, ami annyiból állt, hogy mindkettő pipiskedett, felemelt farokkal (már akinek van), és néha néha direktbe keresztezték egymás útját. Láthattuk Milly udvarlásos játékra hívását, amire Jamienek is udvarlásos játék volt a válasza 🙂 És ott volt még a Meggy, a legifjabb border collie, minden bájával együtt, aki édesen harapdálta a csontot Jamie mellett… 🙂 Pötty egész idő alatt rendezkedni akart, ment jobbra balra, kereste a cicát, aztán egyszer csak kipurcant, nem tudta hova fektesse magát, hova tolja ki a hátsó lábait. Hiába elfáradt, nem tudta, hogy Petrával és Judittal épp azon tanakodunk, hogy miként tudjuk pálca, bot nélkül észhez, helyes mozgásra téríteni az Uraságot. Aztán jött a kavicsos palack ötlete, valamint a kötélé. Kötélre azért volt szükség, hogy ha nagyon eltávolodna, ezzel a kötéllel bizonyos távolságon belül tudjuk tartani, de nem igazán volt már rá szükség. Megiramodtunk utolsó terelésünkre, érdekes módon Jamie volt az első, aki odaért a birkákat körülvevő kerítéshez. Fényképészünk Pakai Judit, aki a kerítés mögül a gépemmel felszerelve lőtte a sorozatokat, ahogy ő mondta, “figyelj én sokat lövök, de egy oltári jó tuti lesz benne!”. Ennek a kijelentésnek különösen örültem, azért szeretném, ha meg lennének örökítve a terelgetéseink, úgy ahogy a többi aktivitásunk, amit elkövetünk egymás ellen. 🙂

Most akkor menjél balraa!

Itt kezdtük belőni neki, hogy egyenesen is lehet jönni, ahelyett, hogy körbe körbe tekeregne

Kezemben a zörgő csörgő flakon, és a lábamnál lépegető póráz nélküli Pöttyedék, akinek figyelme megosztva a birkákon és rajtam. Csak jelzésemre hagyott ott, és ment a gyapjasokhoz, hisz ezért jöttünk, ez a cél, a terelés… Kezemben a palack, melyet akkor ráztam meg mikor a kutya túl közel ment, vagy nem épp jó sebességgel közelített a birkák felé. Jobban működött, mint a pálca, igaz sokkal több kontakt valósult meg Jamie és a birka között is, de már haladtunk és igen, voltak egészen jó fordulatok, sőt egyszer egyszer sikerült egy egy jó balanszolást is végrehajtani bárminemű belenyúlásom nélkül… Olyan, de olyan boldog voltam!!!! 

zörren a palack, és épp jól helyezkedünk el mindketten 🙂

Irányváltásra készülődve, szerintem itt gondolkodok, hogy melyik irányt kellene mondanom

Hajtsd!!!

Komolyan, mint egy agilityben!! 🙂 Nagyon szép karmozdulataim vannak 🙂

Haladtunk előre, igaz még mindig Jamies gyors tempóban, voltak irányváltások, és alig egy-kettő körbefutás… kezdem érezni, mi is az összhang a terelés alatt ember és állata között. Köszönöm Pakai Juditnak a képeket, amivel még emlékezetesebb lett az élmény. Petra pedig bebizonyította nekem rátermettségét, ami majdani állatorvosi pályafutásához is szükséges lesz, hiszen majd minden lehetséges eszközt bevetettünk, hogy normális mederbe tereljük magát a terelést, ehhez nem kis agyalásra volt szükség… 🙂

Fáradt és egyben Boldog Jamie

Nagyon tetszik ez a kép, köszönöm Judit!! 🙂

Az elindulást megelőző kis pihenés a teraszon alkalmával megismerkedtem a Család Férfi tagját is, Petra apukája személyében. 🙂 Megnéztük a képeket, amikről megállapítottuk, hogy Juditot megtartjuk fotósnak és még az ínycsiklandóan jó illatok miatt megelőlegezem a jó szakács titulust is… 🙂 🙂 🙂 
Ismét nagyon jól érezte magam, és hasonlóan, mint régen a katonák vagdosom gondolatban a centit, hogy hány nap van még hátra a terelő táborig… 21 nap… Már sátor is van, box is, kutya is, áááá már csak augusztus 5. kell, hogy legyen!!!!! 🙂

Legédesebb sátorbogár a világon!!! 🙂 <3

Ide szeretnék menni 21 nap múlva!!! 🙂

Emberi elme határtalan, egy remek videóval szeretném bemutatni, hogy mi mindenre vagyunk képesek a cél érdekében. Egy örökbefogadási reklám alacsony költségvetéssel. 🙂  Leleményességből ötöst kapott nálam. A felvétel forgatása alatt az utca embereivel találkoztak ezek a kutyák, mi lett az eredmény?! A videó felrakásától számított két hónapban 221 kutyát juttattak gazdához… Mi lenne, ha meghirdetnénk egy reklám készítés versenyt, vagy pályázatot, -nem tudom hogy mondják- itt, kicsiny hazánkban. Ebben egy adott szervezetet, vagy magát az örökbefogadást kellene népszerűsíteni. Már csak egy jó szponzort kellene találni, aki mondjuk meghonorálná a legjobb videót… Hmmm? 🙂 

Nézd meg a videót, kattints IDE

De térjünk vissza bejegyzésem apropóját adó remek ötlethez. Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjében alkalmazott mintegy kétszáz kutya gazdakereső akciójához. Remek kezdeményezés, hisz ki ne szeretné dagadó mellel mondani, hogy az én kutyám szerepelt egy forgatáson, nem különösebb örömmel töltene el, ha a szereplése még a film része lenne, azaz nem vágják ki 🙂 Szerintem vagyunk mi, emberek olyan nagyravágyók, hogy megmozgasson bennünket egy ilyen gondolat, a kezdeményezés facebook oldalán végigpörgettem a képeket, hát nem egy kutyát találtam ott, akit simán elhoztam volna. Boston mentvényem fekete bundás alteregóját is sikerült megtalálnom. 🙂 
Maga a film egy magyar-svéd-német koprodukció eredménye, családi és kalandfilmként jelenik majd meg 2014-ben, Egy kislány és kutyája kalandjait meséli el az utópisztikus világban. A kislány apja egy nap úgy dönt, nem kell nekik a kutya, de a főszereplő Lili persze nem hagyja magát, kutyája keresésére indul, ám hamarosan egy háborúban találja magát amit a kutyák vívnak az emberek ellen.

A videó elindításához kattints IDE

Ezzel a kis szösszenettel, ami számomra és bízom benne, hogy aki átélt bárminemű hasonló kutyás élményt jóval többet jelent neki, mint leírást… szóval ezzel szeretnék köszönetet mondani Nektek, Kedves szervezetek, csoportosulások, menhelyek, hogy úgy és olyan szinten végzitek “munkátokat”, ahogy. 
Most kiemelten a Foxterrier Fajtamentés összes aktív, aktívkodó, ideiglenes befogadós, és csak a fórumon kontárkodó (amilyen én lennék) tagjának szeretnék KÖSZÖNETET mondani, sok problémám kapcsán kaptam önzetlen, jó szándékú segítséget. Remek csapat vagytok! Ez itt nem a reklám helye, csak hogy Ti, Kedves Olvasóim is értsétek miért mondok köszönetet linkelem be két elérhetőséget:
Facebook elérhetőségüket ITT találod, valamint honlapukat ITT.