Sétálunk?!
A SORS, az Élet furcsa fintora, Átok, én már nem is tudom, hogy minek nevezzem, a lényeg, hogy ismét meglátogattuk Dr. Papp Zalánt, ortopéd orvosunkat, ugyanis Jamie hátsó jobb lábával valami történt….
Némi magyarázattal szolgálsz… ne aggód túl a dolgot!
Január 18-án hétfőn tréningeztünk egyet Jamievel, nagyon jól haladtunk tervünknek megfelelően, de aztán….. Kiállítás után szépen nagyjából megterveztem hogyan is fog kinézni a versenyre való felkészülésünk. Ennek eleget téve gyakoroltunk, kis menetelés, kis menetközben fektetés, majd jöhetett az apport.
Láttam a Jamien, hogy nagyon jól érzi magát, ráfeszült az apportra, mint mindig mikor elővettem. Én ezt nagyon szeretem benne, azt már annyira nem, amikor néha ennek hangot is ad. 🙂 A kutyát magam mellé ültettem, majd kidobtam az apportot, imádom az elindulás előtti pillanatot, rám néz én rá, és kiadom a “hozd” vezényszót. Most is így tettem, a kutyám kilőtt mellőlem egy sírás kíséretében….
Odarohantam hozzá, és áttanulmányoztam. Végiggyömöszöltem a lábát, a gerince mentén a hátát, de semmire nem reagált. A talppárnáit is megnéztem és kinyújtottam, össze-vissza hajlítgattam a jobb hátulsó lábát. Az tuti volt, hogy a jobb hátsó lábával történt valami, mert a “baleset” után odafordította a fejét. A lábfoglalkoztatás ellenére sem adott semmilyen vészjósló hangot, ami felettébb különös volt. Félre ne értsétek, de a kutyám khm hisztis, tudtam, ha fáj neki valahol, akkor azt biza jelzi. Nem jelezte, elengedtem pisilni, hadd mozogjon. Mozgásban sem láttam semmi különösebbet, így elejtettem egy labdát, odajött felvette és nagyon nehezen engedte el, azaz húzódzkodtunk egyet. Gondoltam, lehet megijedt, és nincs baja. Megpróbálkoztunk még egy apportért kimenetellel. A kutyám ismét feszülten beült mellém, koncentráció tetőfoka, repül az apport, repül mellőlem a kutya, illetve repülne, ha nem sírna megint fel.
Az a bizonyos jobb hátulsó láb
Szemem könnybe lábadt, Jamie okos fejét megsimogattam, majd beleadtam szájába a labdát, hisz az egész apport ezért ilyen, a hőn áhított labdáért. Hazabattyogtunk lassan, és azon gondolkodtam mitévő legyek….
Azt tudtam, hogy pihi napok várnak ránk, azaz Jamiere, csak szigorúra vett egészségügyi sétákkal mozgattam, de ezek is felismerési lehetőségekkel bírtak. Megnéztem kisdolgát hogyan is végzi el, megfigyeltem, hogy mindkét lábát emeli, azaz nem jelent gondot a jobb lábának, hogy elbírja a bal láb felemelésével járó testsúly áthelyeződést, ugyanakkor fel tudja emelni a fájó lábát és úgy csavarni, hogy elvégezze a dolgát.
Ott van a probléma, a bokával…
A következő arculcsapás, könnybe lábadás az első közös szokásos reggeli sétánk alkalmával történt. Jamie és Grace is velem volt, figyeltem Pocesz mozgását, valami nem volt rendjén. Nem futott, csak kiállítási nyújtós tempóban ügetett, még akkor is, mikor hívtam. Grace simán lehagyta, pedig ez nem szokás nálunk. A kutyám nem dübörgött felém, még akkor sem, mikor mindent beleadtam a hívásába. Na, ez valóban szívfacsaró érzés volt, senkinek nem kívánom…
Délelőtt fel is hívtam barátomat, állatorvosomat, Annát, akinek elmondtam a tapasztalataimat, és hasonlóan első gondolatomhoz, ő is azt tanácsolta, hogy szakember segítségét kérjem. Így hívtam fel szinte rögtön dr. Papp Zalán ortopéd szakorvost, akivel már két eset kapcsán is ismerjük egymást, hisz ő csinálta Jamie DP szűrését, és a korábbi elülső jobb láb gyulladását is ő kezelte. Megbeszéltük, hogy hétfőig Rimadyl 50 mg kúrát tartsunk és természetesen ne legyen nagy séták.
Csak szeretettel gyógyulhatunk… én szeretlek Pöttyös!!
A hétvége elég idegőrlő volt, miként javul, változik Jamie állapota, hogyan tudok segíteni rajta, no és persze az sem tett jót, mikor kutyám egészségügyi állapotát előtérbe helyezve gondolatban már lemondtam a hőn áhított obedience versenyünkről…
Hétfőn felhívtam Doktor Urat és elmondtam a változásokat, miszerint a kutyám lelkesebben használja a különböző mozgásformákat séták során, de még mindig nem az igazi, még mindig nem az a kutya, akinek lennie kellene 5 éves korára. Már futott, de nem úgy, ahogy korábban, nem azzal az elánnal. Szerda délelőtti időpontban állapodtunk meg, hogy személyesen is megvizsgálja Jammot.
Miután befáradtunk a rendelőbe Doktor Úr alaposan megvizsgálta mind a négy lábát, majd a gerince mentén, miután feltérképezte a végtagok állapotát a két hátulsó végtagra koncentrált, megnézte a bal, majd a jobb lábat. Áttapogatta őket, kereste az elváltozásokat, melyet meg is talált. Jamie nagyon ügyesen viselte a megpróbáltatásokat, most sem adott semmilyen hangjelet, hogy ez neki biza fáj. Kétszer nézett hátra, hogy azért mégiscsak ki tapogatja ennyi ideje a hátulját. 🙂
Jó pórázzal, no de megyünk sétálni???
Miután Zalán végzett csak ennyit mondott ” Egzotikus kutyának egzotikus baja van.” Azért itt megállt bennem az ütő, a lélegzetem…azt sem tudtam mi a lélegzés, míg nem folytatta, hogy nincs nagy gond, azaz lehetne nagyobb is. Húzódásból származó gyulladás, de a szalagok épek, nem szakadtak el. Viszont 1 hét gyulladáscsökkentő, és 4 hét szigorú pórázos séta vár ránk. Ami annyit jelent, hogy verseny kilőve, és kb minden, amit terveztem. Valamint meg kell erősíteni magam, hogy olyan átható tekintetnek ellenálljak, mint Jamm tekintete, mikor reggeli 1 órás sétát kéri tőlem, vagy amikor Gracet viszem el sétálni, és ő otthon marad.
Egyszerűen imádom… ellenállhatatlan, de most kőszívűnek kell lennem… 🙁
Így történt a balesetünk, Jamie balesete…és igen felfogom úgy, hogy lehetett volna nagyobb baj, nem lesz már fiatalabb a kutyám, és még egy olyan társam nem lesz, aki a Gazdájának a szerencsétlenségeit gyönyörűen leképezi sajátjára. 🙂 Mivel az én ízületeim is lazák, bármikor képes kimenni a bokám, térdem, stb testrészem. 😉
Szóval pihi van, amit nagyon rosszul viselek…. de mindennek van miértje, nem igaz?! 🙂 Drukkoljatok, hogy a már csak 3 hét után esedékes kontrollon minden rendben legyen. Köszi Nektek a pozitív gondolatokat !!
