Általában, ha kiállításra mentem, akkor kutyát vittem kiállítani. Ha emlékezetem nem csal, akkor egy kivétellel, amikor fajta nézegetés állt a középpontban még vásárlás előtt. Akkor még a goldeneket sasoltam, már amennyire láttam, mert khm épp lekéstük ismerősöm miatt a bírálatokat. Most teljesen más szemmel mentem Szentesre. Találkozni pár ismerőssel és fotózni. Ami még kivételes alkalmat jelentett, hogy nem volt nálam Jamie. Sokat gondolkodtam azon, hogy is lenne jobb otthon egy séta után jó időben, vagy textilboxban kitéve a melegnek, vagy akár az esőnek. Hisz erre a napra mindent lehetségesnek tartottak. Fotózni úgy nem lehet, hogy melletted a kutya, csitítod, hogy nyugodjon meg, ne akarja megszagolni a környezetét, más kutyákat. Valljuk be a fotózáshoz nem a legmegfelelőbb választás, ha ott van velünk a kutyánk, kivéve ha nem ő a fotótémánk. 🙂 Talán 1 óránk volt, amikor nem mászkáltam, leültem és megettem az ebédem, ez sem a legjobb alkalom a kutyával való foglalkozásra.
A fentiek miatt döntöttem úgy, hogy Jamm marad otthon, de igyekeztem az ő szükségleteit is kielégítem, jó nagy séta korán reggel, jó időben. 🙂 Még két nyuszit is intéztem nekik, akiket kicsit sportolásra bírtak 🙂
Nem sok szervezkedés előzte meg a kiállításra látogatásomat, pénteken gondolkodtam el rajta és döntöttem is el, hogy megyek. Jött velem Orsi és két kutya, Ian, a golden retriever és Csili, a magyar vizslalány.
Csak, hogy ne csak a képekről szóljon a bejegyzésem, elmesélek néhány okosságot a két barna lány történetéből. Mondom, Orsinak, hogy Kecskeméten át visz az út, de hogy ha Jakabszállás után kanyarodunk le az úgy jobb, és gyorsabb- jött a válasz… Jól van, mondom… Aztán a következő értelmesebb műutas kanyarodási lehetőség Matkópusztánál volt, le is kanyarodunk, aztán amerre GPS gyors felismerése alapján mennünk kellett volna egy föld út volt. Öööööööö… a-a arra nem megyünk. Visszaforduláskor volt első beszólásos felnevetésünk 🙂 “Okosak vagyunk és barnák” mondta Orsi mire én ráköltöttem a Móricz Zsigmond verséből egy sort: Meg ne húzd a tehén farkát… Na kb 5 percig nevettünk folyamatosan 🙂 Amúgy sikeresen odajutottunk Szentesre, igaz nem Jakabon keresztül, mert ugye az kiderült, hogy nem Jakabszállás után kell lekanyarodni, hanem a központjában… 🙂 Mikor ott voltunk Szentesen már csak a kiállítás helyét kellett megtalálnunk, ami általában sok autót jelent, Ivett okosan elkiabálja magát, “nézd Orsi, ott sok autó van”… majd meglátjuk az autókereskedés táblát!!! 🙂 🙂 Jól van, de ezt ekkora távolságból nem lehetett látni. 🙂
Fura volt csupán két székkel a kezemben hátizsákkal a hátamon sétálgatni a kiállítás területére. Mi volt ebben a fura? Általában ezt egy textilboxszal és egy minden szag iránt érdeklődő kutyával megspékelve teszem meg. 🙂 Kicsit másként hatott, hogy nem estem össze, ahogy a megérkeztünk a kijelölt pontra. 🙂 Nagyon jó helyen volt a kiállítás, fák árnyéka alatt meg is láttam pár ismerőst, köztük Garda Katát, Sipos Tibor Jánost, és még sok ismerős arcot, akit más kiállításokon ismertem meg.
Ahogy lepakoltunk már kezdődött a Köröstorki Ebtanoda őrző-védő bemutatója, huh még magamhoz sem tértem és már kotortam is a gépem után, sajnos Bambi dobermann munkájáról jóformán lecsúsztam, de a többiekről sikerült értékelhető képet készítenem. Célom az volt, hogy megmutassam milyen szinten ösztön fűtöttek a kutyák, akik fent, a pályán dolgoznak. Valamint mekkora irányítás alatt kell tartani őket. Jaj, egy egész bejegyzést tudnék erről írni, no de majd talán egyszer, mikor tényleg kiokosítom magam 🙂 Addig is itt van néhány kép, ami remélem tükrözi mindazt, amit szerettem volna a képeimmel kifejezni.
![]() |
| Bami De La Scytha – Sipos Tibor János |
![]() |
| Gere Zoltán és Boszkó munkájának gyümölcse |
![]() |
| Boszkó a megérdemelt karral |
![]() |
Boda Antal és Falvavölgyi Segal Segál őrzés közben |
![]() |
Köröstorki Fenevad Diego – Sipos Tibor János Diego is bemutatja őrzési tudományát |
![]() |
Köröstorki Fenevad Diego – Sipos Tibor János Magasabb szintű ŐV munka része |
A másik sport, amit mindenképp le szerettem volna fotózni, és jól is jött ki a lépés, ugyanis pont a golden retriever bírálat után kezdődött a Suncity AirFurs csapat bemutatója. Mesits Vikinek ígértem meg, hogy ott leszek, mikor Ő lép fel Kirával. Nagyon szeretem ezt a kutyát és nem különben Vikit is, de a lányka az összes izmával, ahhh kívánja a fotózást!! 🙂 A frisbee is egy olyan sport, ahol nagyon könnyű elcsúszni a fotótémával, azaz könnyen homályossá válhat, mert gyors pillanatok váltják egymást, mint eszeveszett rohanás a korong irányában, felugrás és elkapás. Elég jó eszközök mellett jó fények is kellenek a festői megörökítéshez. Féltem attól, hogy miket sikerül kihozni magunkból -gépemből és magamból- jókor kattantok-e, stb. Az eredményről beszéljenek a képek:
A következőkben Várhidi Zsóka és Zara együttműködésének pillanatait követhetitek figyelemmel:
Ennyit a sportokról, amiket sikerült lencsevégre kapnom. Következőkben néhány kiállítási élményről szeretnék beszámolni. Igaz, hogy nem voltam elkötelezve senki felé, jártam a ringeket és lestem a megörökítendő momentumokat. Mert egy kiállítás nem csak arról szól, hogy kiállítjuk a kutyát és kész (jobb esetben), mi emberek beszélgetünk, jól érezzük magunkat kutyáinkkal, stb. Hiszem, hogy erről kell szólnia a kiállításnak. Tenyésztők, kiállítók is szeretik látni a hibátlanul kiállított kutyáik mellett azokat a fotókat, amik bensőséges kapcsolatukról árulkodik. Bevallom én ezeket szeretem leginkább lefotózni, tiszta paparazzinak érzem magam közben, mert azok a legjobban sikerült fotók, amikor senki sincs tisztában azzal, hogy fotózzák. Tapasztalat. 🙂
![]() |
| Emma és Tenth Soul from F.C. “WYATT” |
![]() |
| Farkas Márta és Tikotta All In “MAYDAY” |
![]() |
| Garda Kata és Ch Marrow Black Garden of Fairies |
![]() |
| Nagy Orsolya és Magor Csillag |
![]() |
| Varasdy Imre és Metaxa from Babelsbergi “Frosty” |
![]() |
| Nagy Orsolya és Tikotta Pole Position “IAN” |
Természetesen akadt olyan eset is, amikor szépen beállított, vagy épp mozgásban lévő kutyát fotóztam. Mivel Orsival mentem, így sodródtam az árral, fotóztam a golden retriever, rövid szőrű magyar vizsla bírálatot. De mindenképpen ott szerettem volna lenni a dobermann és a rough és smooth collie, corgi bírálatnál is. De ugyanakkor szerettem volna egy kicsit a bírálat hangulatát visszaadni, fél szemmel a bírót figyelni, mikor mit tesz, mond. Gesztusokat lencsevégre kapni. Mert mind, mind a bírálat a hangulat része. Lehet túl sok ez így egyszerre, de amikor az ember törökülésben ül és csak les, mint a lukinyúl, kattogtatva a gépét, akkor nem tűnik annak.
Apropó egy helyben maradás. Na ezen is sokat méláztam, és örültem, hogy nem egy zsúfolt CACIB-on kezdtem el “pályafutásomat”, mert itt simán mocoroghattam a nézők között. A törökülős lukinyúl állapotot csak akkor vállald be, ha egy kiszemelted van, mert akkor nem tudsz a többi ringben lévő állatról előnyös, jó szögből képet készíteni. Hisz ehhez állandó mozgásban kell lenned… 🙂
![]() |
| Tenth Soul from F.C és Metaxa from Babelsbergi |
![]() |
| Ginevra De La Scytha |
![]() |
| Bambi De La Scytha |
![]() |
| Ch Marrow Black Garden of Fairies |
![]() |
| Akima Glarika |
![]() |
| Marrow Backtalk |
![]() |
| Bánhosszi Azsúr “Hanga” |
![]() |
| okítás 🙂 |
Amint látjátok, igyekeztem mindent teljesíteni, amit célul tűztem. Így megpróbáltam mozgásban lévő és beállított kutyákat lefotózni, vagy egy-egy figyelő tekintetet. Ugyanakkor igyekeztem elkapni pár bírói pillanatot, mint amikor Garda Katának kiadják a bírálati lapot, és a címet, vagy itt rögtön fent, amikor Szabó Sándor épp bírálatát mondja, amivel egyben tanít is.
Majd jött egy kis kikapcsolódásnyi idő után a Best in show programja, bevallom ilyenkor már fájt a tenyerem, amibe a gépet helyeztem, tartottam. Eléggé furcsa helyen találtam magam, a ring kijárati kapujánál, innen fotóztam jóformán az egész ringet. Ki szerettem volna próbálni ezt a helyzetet, így a kutyákat frontból, illetve ha épp nem takarták, akkor oldalsó nézetből is megörökíthettem a mozgásukat. Jöjjön pár kép a teljesség igénye nélkül.
![]() |
| Az öröm, hogy megnyerték a BIS-t |
![]() |
| Szentes 2013 BIS |
![]() |
| Örömködés 2. 🙂 |
További képeimet itt találhatjátok, minden építő kritikát szívesen fogadok, első kiállításom volt, amit fotózhattam, telis-tele hibákkal. Több, mint 1100 képet készítettem, ebből válogattam ki azokat, amiket fel is mertem tenni.
Képeim elérhetősége: http://indafoto.hu/f_ivett/collections
Köszönöm Mindazoknak, akik támogattak ebben, nekik ajánlom (ha lehet egy bejegyzést ajánlani) ezt, illetve a képeimet. Leginkább Rozsos Eszternek, aki bogarat ültetett a fülembe, mert azt (is) nagyon tud!! 🙂 A jó hangulat kellékei sem maradhatnak el, így köszönöm Mindenkinek, akivel a kiállításon találkoztam, és mosolyt csaltatok az arcomra… valami ilyesmi volt az a jó hangulat:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: