100tricks100days # 32 Give me the leash from the cupboard – Hozd ide a pórázt a szekrényről
Hülyének tűnhet, hogy benne hagytam a szekrény szót, pedig ennek van a legnagyobb jelentősége, majd kiderül miért is. Olyan dolgok jöttek elő a trükk tanítása során, amikre nem is gondoltam volna…
Feladat, adott a szekrényen egy póráz, aminek a vége láthatóan lelóg a tetejéről, vegye le bármilyen formában és hozza oda nekem. Ezt elsősorban formálással szerettem volna megtanítani.
|
Póráz az emlegetett módon |
Nagyon érdekes számomra mindig egy-egy feladat formálás módszerével tanítva, mennyivel gyakrabban jön elő, amikor próbálkozik egy másik feladatnál. Első videónkban ráformáltam, hogy menjen ki az előtérbe és ott feküdjön le. Ezt rendre eljátszotta!! 🙂 Valamint volt a cipő levételes feladat, és a szagazonosítás cipőkkel még korábbról. Na, Jamie egy két nyüszis értetlenség után egy cipővel a szájában tért vissza hozzám. :O 🙂
|
Csak a tulajdonosa meg ne tudja, hogy a szádban volt 🙂 |
Aztán szétesett a figyelme…ismét csak arra klikkelgettem, hogy menjen be az előtérbe, ilyenkor többnyire nekem háttal volt. Aztán vártam, vártam… vártam arra, hogy a kutyám legalább a póráz irányába nézzen. És lám egyszer csak megtörtént a csoda, csak hinni kell benne 🙂 Jamie odanézett a szekrényre!!!
|
oké, itt már be is fordult nézelődni… 🙂 |
Addig a pontig eljutottunk, hogy az orrával megérintse a pórázt, őszintén szólva itt kellett volna abbahagynom, és hagyni az egészet holnapra, mert láttam, hogy valami nem okés a kutyámnál és tovább nem igazán akar haladni….
|
olyan lágyan érintette meg a pórázt, mint valami retriever ha a szájában kellett volna hozni |
|
benne van ebben a tárgyjelzésben, hisz a labdát is így mutatja, ha olyan helyre rakom ahol nem éri el. |
…de nem hagytam abba, sőt gondolkodtam a megoldásán, és arra jutottam, hogy több segítséget adok neki, így jött egy vezényszó, “hozd”. A válasz hatalmas nyüszögés lett, amin jót nevettem 🙂 Messze voltam, odaálltam a póráz mellé és ugyanazt kértem. Azt a mesterien kialakított nyüszögéses éppen megfogom megérintést… áááá imádtam!!!! 🙂
Kiderült, hogy hatalmas konfliktusa van a szekrényről leeső tárgyakkal kapcsolatban!! Ezt megaszondtam…no, ezen a szekrényen van felakasztva a cipőkanál, és ez néha néha biza le tud esni, gondolom ez már párszor megijesztette 🙂 Valamint valószínű lakáskutya révén nem igazán akar dolgokat elcsenni a szekrényről, hisz megköveteltem tőle. Ez a kettő nagyon hátráltatta a póráz levételében. Jó pár levétel és örömködés után tudtam elfoglalni a széket, amin eredetileg ültem, ahova gondoltam hogy hozza majd a pórázt. De szeretem és az enyém és ez a lényeg…no de ha valami lekerül majd a konyhapultról…akkor lesz ne mulass!! 🙂
Íme a végeredmény a videóban:
Megtekintéshez kattints IDE! / For watching please click HERE!